Oldalak

2012. február 9., csütörtök

Kitörés és áldozat

Harcunk során számtalan áldozatot kell hoznunk. Ez lehet anyagi, lehet energia és idő, de lehet sokkal súlyosabb is, például barátságok, kapcsolatok formájában jelentkező. Az nem harcol igazán, aki áldozatok nélkül csinálja. A legszánalmasabb „nemzeti oldali” az, aki azonnal lemondja a vállalt kötelezettségét, ha az némi kényelmetlenséggel járna. Sokan inkább buliznak, saját szükségleteik kielégítésével vannak elfoglalva közöttünk is, mintsem ezekről lemondva, a közösségért tennének. Hobbi és hétvégi nemzetiek, akiknek ez csak szórakozás, serdülőkorukból megmaradt lázadás, minden felelősség nélkül. Ha mi lennénk hatalmon, akkor valószínűleg ők ugyanúgy „ellenállnának”, hiszen a szellemi sötétség rájuk is ugyanúgy igaz sajnos. A legnagyobb áldozatot a háború hősei hozzák. Életüket, vérüket adják a hitükért, a hazájukért, királyukért. A régi idők hőseinek kifordított, deviáns mása a mai zsoldos, aki szintén áldoz valaminek, de az a valami nem egy nemes dolog, hanem a lelket elvevő mammon. A zsoldos azt sem tudja, hogy hol és miért harcol, csak a pénz érdekli és esetlegesen a belétáplált gyűlölet hajtja. Az igazi hős maga az áldozat. Amiért élt és harcolt, azért hal, így teljes a léte, hiszen mi értelme lenne úgy élnie és harcolnia, hogy a halált nem vállalja, ami beteljesíti tetteit és értelmet ad földi létének? A kitörés hősei nélkül ma még ilyenebb sem lenne Magyarország, de Európa is máshogy festene. És mégis mi a hála? A balliberális oldalról gyalázkodás és lenézés. A nemzeti oldaliak egy jelentős részénél pedig sajnos csak divat lett a „kitörés”, mindenféle belső megélés nélkül. Egy jól hangzó zeneszám, amire lehet tombolni, egy jelszó, amit lehet üvölteni egy merevrészegséghez eljuttató koncerten. Hogy mennyire inkább divat a „nemzeti oldal” és nem létforma, arra a legfőbb bizonyíték az a tény, hogy nincsen jelen már idegen hadsereg, nincs igazi, állami terrorszervezet (mint például volt az ÁVÓ) és a legdurvább esetben is csak pár évet kaphat az ember, miközben a legtöbb ellenállási módszer mára legális, amiért a keményebb rákosista zsarnokállamban akár halálra verés is járt, és mégsem sikerül győznünk. Még mindig alapvető problémákkal küzdünk, mint fegyelem és motivációhiány, szervezeti káosz és széthúzás, nem beszélve a mindent megölő passzivitásról, és anarchista hozzáállásról. Ha méltóak akarunk lenni hőseink emlékéhez, akkor éljünk is úgy! Utolsó töltényig küzdjünk, adjuk a vérünket és áldozzuk fel önmagunkat! Nem lehet semmi sem fontosabb, mint a mozgalmunk, nem lehet semmi sem mérvadóbb, mint hitünk és nem lehetünk soha sem restek, miközben küldetésünk van számtalan feladattal!

Az árulók fejfájára

Az utóbbi évek harcai egy valamiben megerősítettek: nem szabad kegyelmet adni az egyik legfőbb bűn elkövetőinek, az árulóknak. A Kriegsfall-U zenekar egyik művének sorai jutnak eszembe mindig, mikor az emberi gyengeség eme formájával találkozok: "Az utolsókból elsőkké lépünk elő Aki elbukott, elárul újra Aki elbukott, jutalmul az elbukottak feletti hatalmat kapta A pokol záloga és az örök halál jutalma - egyazon valóság! A félelem és a szeretet törvénye - egyazon valóság! Te melyik oldalon állsz?!" A hűtlenség legapróbb jelénél is fokozottan kell figyelni, majd ha bebizonyosodik az árulás, akkor el kell taposni kegyetlenül a bűnöst. Nem szabad elsimítani a dolgokat, megbocsátani sokadjára is, hanem addig kell üldözni a vétkest, míg az már teljesen nem ártalmatlan. Az nem enyhítő körülmény, hogy barát, bajtárs és "jó" ember volt az elkövető, sőt, ez az, ami a megtorlásodat jogossá teszi az árulóval szemben. Hiszen annál nagyobb áruló valaki, minél inkább több bizalmat élvezett tőled, minél inkább baráti rajongásod tárgya volt, és minél inkább birtokában volt a lehetőségnek, hogy igaz ember, hogy bajtárs lehessen a közös harcunkban. Nincs semmi, ami legitimálná az árulók cselekedetét. A botlásaid, a leginkább utálatos viselkedésed is csak az elhagyást, az őszinte veszekedést válthatja ki másokban, de soha nem az árulást. Te se válj ezért soha szembe árulóvá: nyíltságoddal, egyenességeddel állj ki, ha valami nem tetszik, de soha ne lázíts, soha ne add ki az ellenség kezére az egykori bajtársadat! Aki árulóvá válik az meghalt, legbelül, szíve helyett harag és hűtlenség, gondolkodásában köd és mámor, tetteiben bosszú és kicsinyesség. Ezért ne engedd meg, hogy soraidban maradjon egy áruló is! Ha felszámolsz egy áruló sejtet és emberségből megengeded a legcsekélyebb bűnösnek is a maradást, akkor előbb-utóbb ugyanonnan fogja folytatni az ellened való szervezkedést, az információk szivárogtatását, átadását, mint ahol abbahagyta. Ne feledd: árulóvá az emberi gyengeség, frusztrációk egész hada és a nyomorékság vezet. Ha egy ilyen embernek megbocsátasz, mert te nemes lélek vagy, akkor ő azt megalázásnak veszi és legbelül mindig is gyűlölni fog. Azonban te vigyázz a gyűlölettel és tartsd magad távol tőle: a döntéseidben is őrizd meg lovagiasságodat! Igazságszolgáltatásod ne bosszúállás legyen! Ha példát kell statuálnod, akkor is maradj a bölcsesség és igazság ösvényén. Ha hátulról akartak leszúrni, te elölről szúrjál, és soha ne feledd: nem az árulók iránti gyűlöleted vezet, hanem a mozgalmunk, bajtársaink iránt érzett szereteted és óvó szándékod. Itt is érvényes a keresztényi alapvetés: ne a bűnös ellen harcolj, hanem a bűn ellen! Miután legyőzted a veszélyt jelentő árulást, utána bocsáss meg a már ártalmatlanná tett vétkeseknek, de ehhez előtte győzedelmeskedned kell!

2012. február 8., szerda

Indulj el a harcos útján!

Tennél valamit hazád, nemzeted, hited megmentéséért, de nem tudod hogyan? Esetlegesen már úgy érzed, hogy ha küzdesz, az felesleg, mert csak a széthúzást, ármánykodást, meg nem becsülést kapod és nincs is látszatja a sok tettnek? Állj meg egy percre és kezdd elölről az egészet! Add fel, amit eddig hittél és tudatosan lépj az igazi harcos útjára! Lázadó helyett nemesi lovaggá kell válnod először ahhoz, hogy igazán eredményesen tudj küzdeni. Vesd le magadról a bizonytalanságban tartó képzeteket és zavaros eszméket. Nyisd meg a történelem kapuit, de ne a mai korból szemléld a hősöket, hanem éld bele magad az ő helyükbe. Akkor jársz a helyes úton, ha a devianciát képviselő tömeg kivet magából, ha nem érzed jól magad a modern közegben, amikor menekülni akarsz a városból, amikor egy plázában el fog a rosszullét és már nem tudod bekapcsolni a tévét anélkül, hogy ne szökne fel a vérnyomásod. Idáig eljutni nem nehéz véleményem szerint, ugyanis a nemzeti oldalon sokan eljutnak eddig a pontig, aztán itt megrekednek a legtöbben, majd kiköltöznek egy tanyára jurtában, beöltöznek naponta hagyományőrzés céljából különböző korok viseleteibe és bezárkóznak. Menekülnek. Te lépj tovább! Nem véletlenül születtünk Isten kegyelméből erre a világra, ebbe a korba. Itt kell helytállnunk. Gyávaság lenne egésznap csak régi harcosokon, csatákon elmélkedni és másfél kezes kardon megtanulni profin vívni, ha emellett nem vívjuk meg a Jó Harcot „most” és „itt”. Az ellenség évezredek óta ugyanaz: a sötétség képviselői, a Sátán szolgái különböző formákban. Ugyanúgy velük küzdöttek őseink, de sajnos, azóta csak erősebbek és láthatatlanabbul közelednek és téged is rabul ejthetnek, ha nem figyelsz, és sokan nem figyelnek, csak öntudatlanul mennek és csinálják. Több vallásban is megtalálható a belső küzdelem, harcnak és az anyagi világban történő helytállásnak a külön megjelölése. Sokkal fontosabb, hogy a belsőharcunkat sikerrel vívjuk meg nap, mint nap. Saját emberi gyengeségünk, a kényelem szennye, a bűnök áradata mind egyre inkább kihatással vannak külső harcunkra, ami előbb-utóbb alábbhagy, majd könnyen ellenkező irányt vehet, ha legbelül elbuktunk, vagy nem is harcoltunk meg önmagunkkal. Azért van köztünk, itt a nemzeti oldalon oly sok frusztrált, beteg és bomlasztó, végső stádiumban áruló egyén, mert nem sikerült önmagukat legyőzni, a belső harcukat észrevehetetlenül elbukták, majd úrrá lett rajtuk a sötétség, amitől nem tudnak megszabadulni és szolgává lettek, a Sátán szolgájává. Ők észre sem veszik ezt, nem is képesek felfogni saját tetteik súlyát és meg vannak győződve saját „igazukról”. Imádkozz, böjtölj, kerüld a gyűlöletet (tudatosan harcolj az ellenséggel szemben), tarts szexuális önmegtartóztatást, káros szenvedélyeidet fogd vissza! Meglásd, ezek a fizikai létedre is kihatással lesznek: jobban tudsz koncentrálni, kibírsz mindent és verhetetlen leszel. Ha ezek után sem látod a harcod eredményét, akkor minden hiába. Egyedül az eredmények meglátásában, a harc céljában lehet helye egyfajta önzőségnek, ugyanis úgy kell küzdened, hogyha el is buksz a földön, akkor odafönt elnyerd méltó jutalmadat. A személyes lelki üdvöd az első, és ha ezt tartod szem előtt, akkor tiszta lelkiismerettel, méltó harcosként fogsz meghalni.

Egy szál Zászló...

Magyar ember, tudod-e: van-e még országod? Földjeid, vizeid, hol van földi mennyországod? Vagy eljutottál odáig, hogy mások lakják házad, akik éhes hiéna módjára, lesik már a nyájad? Ha még nem, tudd, nem sok van már hátra, hiteled, adód és sárga csekkjeid kötnek fel a fára! Nincs, aki megvédjen, nincs Magyar hadsereg! A rendőrség? Hagyjuk, sün állatként tetszeleg. Nincs történelmed, nincs saját vallásod, mérgekkel etetnek, nincsen már tartásod. Szellemed és tested is, ki van szolgáltatva, olyannak, aki még meglévő javaid is akarja. Ébresztő! Állj fel végre talpadra Magyar! Itt van, eljött az idő, és többet nem jön el soha! Rabok legyünk vagy szabadok? Valóban ez most, "a" kérdés! Válasszatok! A szabadság alkotmányát, vagy a rabságét akarod? Nem, nem adják ingyen neked a drága szabadságot! Meg kell érte küzdened, de megéri, meglátod! És ne a tévén nézd a harcot, miközben csetelsz a hálón! Mondd, Magyar ember, hová lett bátorságod? Hová lett délceg, büszke tartásod? Ősi harcos génjeid nem veszhettek el, Csak csukd be két szemed, és lelkedben megleled! Április tizennyolc lehet, életed nagy napja. Hősként ünnepel majd hazánk apraja és aggja! Magyar ember, ugorj végre talpra szerte széphazádban! Vagy megvárod, amíg a multi, sírodat is meggyalázza? Ha elegen leszünk majd ott, egymás kezét fogva, elmondhatod másnap: eddig voltunk rabok, kárhozottak. Valódi értelmét nyerheti el újra, hős költőnk sorai, ami nem az, amit tanítottak neked hosszú-hosszú ideig. "Rabok voltunk mostanáig, kárhozottak. Ősapáink, kik szabadon éltek-haltak, Szolgaföldben nem nyughatnak." Ember! Nem mondhatod szabadnak magadat, hiába hívnak Téged Magnak és az Agynak! Tartozol Őseidnek, tartozol Hazádnak, de semmiképp a pénzeszsák undorító urának! Atilla és Mátyás nevek nem jelentenek semmit az idegen fajnak! Jót tettél, befogadtál, és most szolgája vagy a rabló karvalynak! Hazánkat eleink megvédték vérük, életük, gyötrelmeik árán, azt most Te gombokért, látszat csillogásért, odadobod gyáván? Ha Eggyé vál' a Magyar, azt tisztátalan szíve el nem viseli, mert tudja, hogy bitorolt hatalma azt erősen megsínyli. Egységbe Magyar! Ezzel megtörik az ezer éves átok! Koppány herceg szelleme, erődért kiáltok! Szervez majd az elnyomó, előre, mellé, rá és hátra. Azt reméli ettől, hogy Teret a Zászló, üresen találja! Gazembert, pojácát, idétlen szélhámost farag majd a hatalom, a zászlósból meglátod. De Te, csak bízz magadban Magyar, és légy ott a Téren! Ígérem, hogy A Zászló is ott lesz majd időben! Orosházi Ferenc

2012. február 7., kedd

Egy olvasónk küldte el szerkesztőségünk címére azt a japán cikket, amely érdekes dolgot feszeget. Ez a CIA és a Moszad által kifejlesztett STUXNET vírus. A japán író hozzászólása nagyon lerövidített változatban: Figyelmes lettem arra, hogy izraeli szakértő csoport érkezik Japánba. Ha éppen nem használhatatlan vakcinákat akarnak ránk sózni, vagy nem lehet májakat és veséket lopni (mert ugye sugárfertőzött) akkor mi a fenének jönnek ezek ide. Ez a kérdés szöget ütött a fejembe, és elkezdtem utánanézni a dolgoknak. Számomra rendkívül érdekes kép állt össze. A fukusimai erőmű a rengések következtében sérült meg. A rengések után a reaktorok hűtését nem tudták megoldani. Miért nem? A szakemberek órákon belül visszakapcsolták az elektromos hálózatra a rendszert, de az nem működött. Valószínűleg az áramrendszer hibája miatt. Az erőmű kamerái, melyeket bizonyos internetes oldalakon meg lehet nézni, rögzítik a folyamatos erőfeszítéseket. Látható volt, hogy a rendszer nem indul újra. Viszont az is látható, hogy a hűtő rendszer dízel aggregátorai teljesen sértetlenek. A szakemberek ezek után a dízel aggregátorokkal akarták újraindítani a hűtőrendszert, de így sem indult el. Többszöri próbálkozás után elrendelték a reaktor külső hűtését. Eközben akkumulátorokat hoztak, hogy azzal indítsák el a hűtést, ez sem sikerült. Pillanatnyilag úgy néz ki, hogy semmilyen módon nem sikerül beindítani a hűtőrendszert, és a katasztrófa elkerülhetetlen lesz.
Aztán felmerült bennem a gyanú. Egy hűtőrendszer számítógép vezérelt. Ha valami hiba van, akkor a rendszernek jelezni kell pontosan hogy hol, mi a hiba, a szakemberek kijavítják, és a rendszer máris működik. Viszont ha nem találják a hibát, de a számítógépes rendszer működik, akkor ott a programban van a hiba. Egy ilyen programban viszont nem lehet ilyen jellegű hiba, csak ha szándékosan teszik bele. Vagyis valami sokkal rejtettebb programhibának kell itt lenni. Milyen programhiba lehetséges? Egyetlen olyan program van a világon, melyet arra fejlesztettek ki, hogy atomreaktorokban hibákat okozzon. Ez a CIA és a Moszad által kifejlesztett STUXNET. Iránban állítólag dúsítás alatt álló fűtőanyagot, centrifugákat tett tönkre, valamint gondokat okozott a reaktor beindításakor is. A mostani próba indításkor is hibát jelzett a rendszer. Szlovákiában be akartak indítani egy új reaktort, de ott is gond volt, ami miatt további reaktorokat kellett leállítani a közelmúltban. Izraelnek és az USA-nak semmi oka nem volt japán erőműben kárt tenni. Vagyis ebből következik valami. A számítógépes vírus kiszabadult a kezükből, és szabadon garázdálkodik a világhálón. A programot arra tervezték, hogy teljesen láthatatlan maradjon, csak bekerüljön egy reaktor számítógépes rendszerébe, és várja az alkalmat. Bármi változás áll be az addigi állapotokban, vagyis amikor ingatag a rendszer egy kicsit is, azonnal működésbe lép, és hibákat okoz úgy, hogy azokat nagyon nehéz legyen észrevenni, mert a központ felé a jó adatokat küldi. Ha ez a vírus kiszabadult, mint láthatjuk Szlovákia esetlén, bármikor bárhol bajt okozhat. Valószínűleg ezért jöttek a zsidók ide, hogy megpróbálják a nyomokat eltüntetni, mert ezért a katasztrófáért is ők a felelősek. Van egy valószínűsíthető másik felelős is. Valamennyi reaktor a Siemens számítógépes atomreaktorok számára kifejlesztett programot használja. Benne vannak a vírus kifejlesztésében? Egészen biztosan. Mert ha valaki tudja, hogy lehet ott elrejteni valamit, akkor azok tudják, akik a programot készítették.
halálsugár - leleplező film 6/6.rész (2011 - magyar felirat) Évek óta kering ez az összeesküvés elmélet a neten. Most egy amerikai volt kormányzó, Jesse Ventura eredt ennek a HAARP projectnek a nyomába. Miért? Azért, mert nem voltak kétségei az egész elmélet butaságáról? Miért? Mert unatkozott, mint volt tengerészgyalogos és amerikai kormányzó? Azért, ha szereted a valóságot egész jól megközelítő összeesküvés elméleteket, akkor jól fogsz szórakozni, ha megnézed a 6 filmet. http://www.youtube.com/watch?v=epL8fJwboRk&feature=related http://www.youtube.com/watch?v=ivXLf6xn1h4&feature=related http://www.youtube.com/watch?v=NNN6sWjJWco&feature=related http://www.youtube.com/watch?v=vN_2lyp1OeQ&feature=related http://www.youtube.com/watch?v=dGtgqFK8AQY&feature=related http://www.youtube.com/watch?v=bX4IF4yKci8&feature=related Ki okozta a japán földrengést és a szökőárt? "Ez jó mulatság, férfi munka volt!" Mi volt ez a földrengés? Egy melléfogás, egy halálos játék kísérletei, beavatkozás a természet folyamataiba, ha tetszik Istent játszani, járulékos veszteségek, vagy egy újabb összeesküvés elmélet? Nem lesz kicsit sok már belőlük?
Lent látsz egy fotót: "The above image is of the HAARP Sea-Based X-Band Radar (SBX) platform which does exist - not a conspiracy theory." A kép az, amit itt angolul olvashatsz, ill lejebb a kép alatt. Valóság! Egy összeesküvés elméletet nem lehet lefotózni! Egy mozgatható HAARP antenna rendszer (...) http://presscore.ca/2011/?p=1624Sion (olvasónktól) A HAARP okozta a japán földrengést - nukleáris bomba (videó) Március 22, 2011 21:36 Deborah Dupre - Emberjogi aktivista Nem a hagyományos nukleáris háború van folyamatban Vasárnap, az Expolitics TV-től Alfred Lambremont kérdezte az atomtudós Leuren Moret, aki kifejtette, hogy a legutóbbi földrengés és nukleáris események Japánban szándékosak voltak, és ez okozta a katonai high-tech minőségű fegyverrel egyenértékű a milliókat megsemmisítő nukleáris bombát. HAARP fegyverekkel indították el a földrengést Japánban. Az ENMOD hajtotta végre (ENMOD=Environmental Modification) csendben és észrevétlenül, hogy egy "természetes eseménynek" tünjön.
A geofizikus Moret a Lawrence Livermore nukleáris fegyverek Laboratóriumának Yucca Mountain projektjében dolgozott, és 1991-ben tudományos jelentést tett a Livermore-i a csalásról. She is an independent and international radiation specialist, and the Environmental Commissioner in the city of Berkeley, California. Ő egy független, nemzetközi sugárzás-specialistája és környezetvédelmi biztosa a kaliforniai Berkeley városnak. Moret négyszer dolgozott Japánban japán állampolgárokkal, tudósokkal és tisztviselőkkel a sugárzás és a béke kérdéseiben. "Volt néhány előjele annak, hogy ez katasztrófához vezethet és itt óvintézkedéseket kelene tenni?" Kérdezik sokan, köztük északi igazságkutatók. (http://northerntruthseeker.blogspot.com/2011/03/fukushima-nuclear-disaster-japans.html) Ahogy az a Lambremont Expolitics lap interjújában, Leuren Moret 2004-ben figyelmeztette az embereket a Világgazdaság cikkével, hogy Japánhoz közelít a katasztrófa, ha nem változtatnak a nukleáris energiapolitikán. A series of earthquake attacks have occurred in various nations according to Lambremont who worked with Dennis Kucinich to ban this type of Environmental Modification weaponry. Egy sor földrengés-támadás történt különböző nemzetek felé Lambremont szerint, aki együtt dolgozott Dennis Kucinich-kal azért, hogy betiltsák az ilyen típusú környezet-módosítási fegyvereket. A napokban közölték velem, a mellékelt nukleáris háború folytatódni fog hamarosan... (...) http://www.examiner.com/human-rights-in-national/haarp-caused-japanese-earthquake-nuclear-bomb-video

2012. február 6., hétfő

Orwellia, a rejtőzködő szuperhatalom

"Ha látni akarja a jövőt, akkor képzeljen el egy csízmát, amint az ember arcát tiporja - örökké." George Orwell (Dr. Drábik János szeptemberben megjelenő új könyvének az előzetese.) George Orwell (eredeti nevén Eric Blair) Indiában született 1903-ban, de az Angliai Etonban végezte iskoláit. 1937-ben a köztársaságiak oldalán részt vett a spanyol polgárháborúban. Ezt követően a brit Observer tudósítója lett, és közben számos könyvet jelentetett meg. Ezek közül az Állatok Farmja aratott elsőként világsikert 1945-ben. Ez egyszerre tekinthető a nyugati demokráciák és a keleti szocialista rendszerek bírálatának. Orwell még ennél is nagyobb sikert aratott az 1949-ben megjelent, s ma már klasszikusnak számító könyvével az "1984" -gyel. Szerzője nem sokáig örülhetett a világsikernek, mert 1950-ben meghalt Londonban. Az Állatok Farmját kezdetben az orosz forradalom és a sztálinista önkényuralom szatírájának tekintették. De a regény elsősorban a demokrácia kellékeit használó pénzuralmi kapitalizmus bírálata. A történet szerint Jones gazda olyan gazdaságot működtet, amelyben az elégedetlen állatok fellázadnak az önkényesen viselkedő, hanyag és iszákos kétlábú gazdájuk ellen. Létrehozzák az állatok demokráciáját, az Állatok Farmját, amelyben minden állat egyenlő. Három minden hájjal megkent dörzsölt disznó - Napoleon, Sqealer és Snowball - azonban fokozatosan kiemelkedik, és vezető szerephez jut, ami katasztrofálisnak bizonyul. A konfliktus csúcspontja az, amikor durván elárulják Boxert a hűséges lovat, és bevezetik a totális uralmat. Ekkor írják fel vérrel a falra, hogy még a szabadság-egyenlőség-testvériség birodalmában is, ahol miden állat egyenlő -"néhány állat azonban egyenlőbb, mint a többi". Az "1984" c. klasszikus műben London mogorva, nyomasztó város, ahol a Nagy Testvér folyamatosan szemmel tart mindenegyes embert, és a Tudat Rendőrség gyakorlatilag bárkinek a gondolatait el tudja olvasni. Winston a főhős nagy veszélybe kerül, annál az egyszerű oknál fogva, hogy emlékezete tovább működik. Amikor nem engedélyezett szerelmi viszonyba kezd, Winston fokozatosan felbátorodik és csatlakozik a titkos forradalmi szervezethez, amelyet "Testvériség"-nek neveznek, és amelynek az a célja, hogy elpusztítsa a Pártot. Winston szerelmével, Júliával, együtt kockára teszi az életét, a hatalommal folytatott halálos küzdelemben. E kötetnek a címe - Orwellia - a George Orwell világsikerű könyveiben megismert utópikus társadalomra és világbirodalomra utal. A XXI. század utópikusnak tűnő állama, a pénzhatalom magánbirodalma - Orwellia - azonban nem utópia, hanem létező valóság. Ahogy a cukor eltűnik a pohár vízben, úgy létezik rejtőzködve ez a világbirodalom a látható államok nemzetközi rendszerében. A háttérhatalomnak ez a privatizált impériuma globális diktatúraként működik, s napjainkra ő lett a kibontakozó új világrend modern Leviathan-ja (mondákból ismert félelmetes tengeri szörnyetege). Kikből áll ez a háttérhatalom? Kik és miért hozták létre a hatalomgazdaságnak, a pénzdiktatúrának és hatalmi politikának ezt az agresszívan terjeszkedő magánbirodalmát? Ahogy a hódító Orwellia fokozatosan átveszi a világuralmat, a szabadság, egyenlőség és testvériség elvein nyugvó demokrácia kiüresedik, elveszíti eredeti értelmét. A pénzuralom következményei máris érezhetőek: az emberi civilizáció hanyatlásnak indult, nő a világméretű szegénység, mindent elönt a dekadens konfekciókultúra, s fokozódik a pótolhatatlan erőforrások, s az életmegtartó környezet pusztulása. Orwellia nem véletlenül, csakúgy magától jött a világra. A háttérhatalom jól átgondolt, több évszázadon átívelő stratégiájának az eredménye. Ennek a nemzetek feletti birodalomnak a megálmodói a XVII. században először Angliát vették ellenőrzésük alá, majd pedig Franciaországban rendezkedtek be 1789 után az általuk levezényelt forradalommal és a nyomában járó háborúkkal. Az emberiség nyugati kultúrkörhöz tartozó része egészen az I. világháborúig azonban hitt az ember egyéni és közösségi tökéletesedésében. Az I. világháború minőségi változást hozott. Ez a világégés látszatra területszerzési és hatalmi ambíciók miatt tört ki, valójában a transznacionálisan megszerveződött magánhatalom programját hajtotta végre. Orwellia akkor bújt ki a világtörténelem "tojásából". Az I. világháború 1916-tól fokozatosan ideológiai háborúvá alakult át. Bebizonyosodott, hogy a szervezett pénzhatalom mozgatja az eseményeket a színfalak mögül, s a "háborúk végleges megszüntetésért vívott háború" valójában a háttérhatalom - nem is túlságosan álcázott - igénybejelentése a világhatalomra. Az európai népek tanácstalanul álltak ezzel a világégéssel szemben, de a világhatalom új trónigénylője számára ez a háború nagyon is ésszerű és sikeres volt. Az első világháború az erkölcsi normák, a társadalmi igazságosság felrúgásával, olyan békével végződött, amelyből szükségszerűen következett egy újabb, még nagyobb világégés. Az úgynevezett demokratikus és kapitalista nyugat pragmatikus erkölcsnélküliségével emberellenesnek bizonyult. Azt a társadalmi igazságosságot hirdető szocializmust, amelyre ekkor még reménykedve tekintettek a hátrányoshelyzetű milliók, a bolsevizmus államkapitalista kizsákmányolása teljesen lejáratta. A háttérhatalom manipulációi segítségével gazdasági válság söpört végig a nyugati civilizáció központi országaiban, 1933-ban pedig nyílt diktatúra jutott uralomra az Európai kultúra egyik központjában, Németországban. A II. világháborúban az erkölcsi normáknak szinte a maradéka is eltűnik. Nemcsak az alsóbbrendűnek minősített népek tömeges irtására került sor, de barbár módon és értelmetlenül földig rombolták Hamburgot és Drezdát is, amikor már lényegében vége volt a háborúnak. Ugyanezt lehet elmondani Japánnal kapcsolatosan is, amelynek két városára - Hirosimára és Nagaszakira - szükségtelenül dobták le az atombombát. Tokiót és a Kremlt úgy is meg lehetett volna félemlíteni az atombombák bevetésével, ha ezeket a tömegpusztító fegyvereket a városok közelében a tengerbe dobják le. A háttérhatalom irányt vett az emberi természet megváltoztatása felé, az emberiesség lerombolására mind az egyénben, mind az emberi közösségekben. Felgyorsult az a folyamat, amely az embert élőlényből mechanikus robottá, kezelhető eszközzé alakítja át. Orwell a közeledő világkatasztrófa prófétájaként felismerte az emberi civilizáció egészét fenyegető veszélyt. Maradandónak bizonyult két klasszikus alkotásában a reménytelenség világhangulata fejeződik ki.