2012. február 25., szombat
VILÁGHÓDÍTÓK AZ IGAZI HÁBORÚS BŰNÖSÖK
Több, mint egy évszázada - különféle ürügyekkel - a hatalomért folyik az emberi harc. A "Hatalom", amelyet nagy H-val írnak a bankárok, politikusok, egyházi férfiak, szakszervezeti vezérek és kommunista párttitkárok, úgyszólván minden lett. A diktatúrák rohamcsapatai már nem a szociális jelszavakat kiáltozzák. Nyíltan és brutálisan hirdetik: "a hatalmat akarjuk". És az úgynevezett demokratikus pártok, ha kifelé titkolják is, befelé a lelkük legmélyén szintén a diktatúra csatakiáltását vállalják magukénak: "a hatalmat kívánjuk!". Mindegy, hogy demokrata, vagy munkáspárti, republikánus, vagy keresztény unionista alapon: - a Hatalom lett a nagy bűvölet, a természetfeletti életcél.
A modern társadalom felépítettsége, az emberi eltömegesedés természetszerűleg hozta magával a hatalom szédült imádatát. Az aranyborjú már csak mellékes szimbólummá silányult. Az aranyat, a gazdagságot, a kapitalizmus Szent Állatának porcikáit szét lehet osztani, ki lehet árusítani, mint egy közönséges borjú kadáverét mérik ki a mészárszékekben, ha valakinek - hatalma van hozzá! A marxista az anyag egyedülvalóságának hirdetésével akar eljutni a tömeg vezetéséig, a bankár az arannyal, vagy a sajtó kézbentartásával, a bolseviki a géppisztoly brutalitásával. Végeredményben azonban minden párt, csoport, demokrácia, diktatúra csak - a Hatalmat akarja. És mindez érthető is, mert sokszor úgy tűnik fel, hogy a Hatalom - minden! Több, mint a Fort Knox minden aranya. Mert, ha azokat az aranyrudakat szétosztanák, a földkerekség kétmilliárd lakójának aligha jutna belőlük egy-egy darab.
Az államok, országok, társadalmak és földrészek fölötti hatalom azonban végtelen. Mint Krisztus az öt kenyeret és két halat, úgy lehet osztani. Jut belőle miniszteri pozíció, rendőrtiszti állás, párttitkárság, szakszervezeti vezérség, utcaseprői rang és hivatalnoki íróasztal. Természetesen csak annak, aki a hatalommal, vagy a hatalom uraival tart, tehát, aki beletartozik a pártvezért, szakszervezeti főtitkárt, diktátort vagy bankvezért követő nyájba; a demokrata unióba, a keresztény szakszervezetbe, avagy a diktatúra pártjába, de mindenek fölött a szabadkőmíves páholyok valamelyikébe.
Így érthető az, hogy napjainkban úgyszólván minden jelszó, irányzat, gondolat egyetlen vágyat rejt: a hatalom meghódítását. Imádság! - mondják az egyháziak. Szabadság! - kiáltják a kommunisták a megbűvölt párttagok felé, azonban az utóbbi jelszó hátterében ott sötétlik a katorga, a börtön, a drótsövény és a szibériai rabszolgamunkások kietlen barakkja. Ott penészedik a nyomor és ott tündököl a kiváltságos kommunista uralkodó osztály hatalmának ragyogása. - Demokrácia! - hirdetik Nyugaton, de itt tudják legjobban, hogy a húzófogantyús szavazógép nem a nép, hanem csak a függöny mögötti sejtelmes erők hatalmát takarja.
Minden csoport vélt ereje, nagysága, szavazatszáma, vagy géppisztolya mögött ott húzódik meg a legsátánibb vágy: a hatalomhódítók gőgje, gyávasága, törpesége és grandiózus álma: úrrá lenni a földbolygó felett. Meghódítani az egész világot!
Hogyan lehet elérni ezt a célt, amelyről Ezdrástól, Mózestól, Nagy Sándortól Sztalinig álmodtak cézárok, diktátorok, condottierik, bankárok, szakszervezeti muftik?! A hidrogénbomba elpusztíthatja mindkét felet, a rakétagép berepülhet mindkét szembenálló területére. Marad tehát minden foglalás és leigázás legveszedelmesebbje: "békés" eszközökkel: - tehát csekk könyvvel, UNESCO-val, átneveléssel, új erkölccsel és békepropagandával meghódítani a világot. Ebből a gondolatból Lenin olyan hatalomtechnikai elméletet, illetőleg a hatalom megszervezésének, kiterjesztésének és megtartásának olyan ördögi stratégiáját építette fel, amely bolsevizmus néven eddig csaknem ellenállhatatlannak bizonyult ott, ahol a hatalomtechnika részleteivel nem voltak tisztában.
A műveltnek vélt emberiség azt sem vette észre, hogy Lenin és a bolsevizmus csak részleg, mint ahogy részleg volt a marxizmus, a szabadkőmívesség, a kapitalizmus is! Csak nem másfél évszázad óta működött s azóta már csaknem meg is valósult egy második, sokkal egyetemesebb, gigászibb, alaposabb terv. Ez utóbbi, - ősi tanítások alapján - nem valamelyik "izmus", párt csoport, egyház, hivatásrendi szervezet, vagy osztály számára akarta meghódítani a földkerekség fölötti uralmat, hanem kizárólag - egy nép számára.
Lenin terve kissé nyers, brutális és elnagyolt volt. Azonfelül olyanféle hibában szenvedett, mint azé a hadvezéré, aki csata előtt az ellenség tudomására adja, hogy hol, milyen erőkkel, mikor és milyen módszerekkel fog támadni. A másik, - az igazi nagy terv - sokkal hatásosabbnak bizonyult, mert a be nem avatottak, - sőt a beavatottak előtt is! - megőrizte minden vezérkari tervek legfontosabb tulajdonságát, - a titkosságot. Legfőbb előnye pedig az volt, hogy sokkal általánosabbnak, egyetemesebbnek mutatkozott, mint akár az osztályharcra korlátozott szakszervezeti vezéreké, vagy a lelki síkra szorítkozott egyházi férfiaké!
A telekommunikáció teljes ellenőrzés alá kerül Európában - Anglia csak a kezdet
A Telegraph vasárnap bejelentette, hogy a brit kormány teljes ellenőrzést akar a nyilvánosság felett, és rögzíteni fogják a lakosság összes kommunikációját, beleértve a telefonhívásokat, SMS-eket és az e-maileket is. A lap szerint a kormány utasítani fogja a telefontársaságokat és minden hazai kiszolgálót, hogy rögzítse és későbbi felhasználás céljából tárolja a telefonhívások adatait, a szöveges üzeneteket, és az e-maileket, valamint hogy korlátlanul tegye azokat hozzáférhetővé a kormány számára egy évre visszamenőleg. A brit kormány tervei az internetes közösségi honlapokat is érintik, a Facebook és Twitter üzenetek is elérhetőek lesznek a szabadkőműves kormányzat számára.
Jelen feltételek mellett a telekommunikáció ellenőrzése a társadalom feletti teljes ellenőrzést jelenti. A folyamat a legutóbbi Bielderberg találkozókon elhangzottaknak megfelelően (az internet teljes ellenőrzése a globalizációt és más szabadkőműves eszméket ellenzők elhallgattatása okán) a teljes nyugati világban megkezdődött, ennek - kezdetleges - részét képezi a szerzői jogok védelmére hivatkozó amerikai SOPA/PIPA tervezet és az európai ACTA. Ezeken a területeken a folyamat még csak kísérleti jellegű, folytatása a lakosság reakciójának megfelelően zajlik. Meg kell hagyni, ami az amerikai társadalomban széleskörű ellenállásba ütközött, az Európában gyakorlatilag ellenállás nélkül lezajlott. A magyarországi kormány csatlakozott az egyezményhez a lakosság megkérdezése nélkül, és a lakosság szintén teljesen érdektelen ennek kapcsán, mert be sem került a köztudatba, se a törvénybe iktatás, se a közép-európai országokban lezajló tiltakozó tömegdemonstrációk. A végkifejlet minden nyugati országban ugyanaz lesz, amit a brit kormány a közelgő iráni háború esetén ellenintézkedésként azonnal be fog vezetni.
Amit a legtöbb nyugati országban fokozatosan akarnak bevezetni, arra a brit kormány nemsokára rákényszerül, mégpedig átmenet nélkül. A tervezetet közvetlenül az MI5 és MI6 adta át a brit vezetésnek, mivel enélkül nem tartják elkerülhetőnek a rend teljes felbomlását. Azzal számolnak ugyanis, hogy egy Irán elleni háború esetén az iráni válasz legveszélyesebb része a muszlim lakosság azonnali reakcióját jelentené szerte a nyugati világban, ami többek között a közösségi honlapokon szervezné meg magát. Egy ilyen helyzetben Londonban nem a nyárinak megfelelő zavargásokkal kell számolni, hanem minden nagyobb város lángokban állna.
A telekommunikáció feletti ellenőrzés nyílt kihirdetése egyvalamit jelent: a cionista vezetés egyre jobban kapkod, egyre tehetetlenebb. Az internetnek köszönhetően hatalmas mértékben terjedtek el olyan információk, amik akadályt állítanak a világuralmi téboly elé, és ezt a lehetőséget minél hamarabb el akarják tüntetni. Nem kell különösebben tájékozottnak lenni, hogy egyértelmű legyen: Európában szó nincs demokráciáról - a legsötétebb, materialista szabadkőműves diktatúra épül fel a szemünk láttán, és a lakosság többsége ezt teljes passzivitással nézi.
„Harcoljatok Magyarországért, mert egész Európa figyel rátok!”
A magyar olvasók már több alkalommal is találkozhattak az Összlengyel Ifjúsággal a híradásokban. A tavaly novemberi Függetlenségi Menetről és a januári varsói szolidaritás-tüntetésről készült tudósítások bejárták a nemzeti médiumokat. De a Magyar Sziget látogatói is találkozhattak már veletek. Azoknak, akik nem ismernék, kérlek mutasd be röviden a mozgalmat.
Az Összlengyel Ifjúságot (Młodzież Wszechpolska) 1922-ben alapították. Az második Lengyel Köztársaság (1918-1939) fennállása alatt a legbefolyásosabb diákszervezet voltunk, és egyben a legnagyobb lengyel politikai mozgalom – a Nemzeti Demokrácia – része. A tiszteletbeli elnökünk Roman Dmowski – a lengyel nemzeti mozgalom atyja. A második világháború hét éve elpusztította mozgalmunkat, gyilkolt mindkét megszálló – a szovjet Oroszország és a náci Németország is. 1945 után Lengyelország szovjet megszállás alá került, amivel folytatódott a lengyel hazafiak kálváriája. A mozgalom újjáéledésére csak 1989-ben került sor. A ’90-es években a Nemzeti Párthoz (Stronnictwo Narodowe, SN) állt közel, 2001-2007 között egy parlamenti párttal - a Lengyel Családok Ligájával - működtünk szorosan együtt, aminek az SN is a része volt. Sok idősebb tagunk lett politikus ebben a pártban, Roman Giertych, aki 1989-ben újjászervezte az Összlengyel Ifjúságot, a Liga vezetője lett. De 2007-ben összeomlott a párt, így a Lengyel Családok Ligája gyakorlatilag már nem létezik.
Mi egy független szervezet vagyunk, de szorosan együttműködünk a Nemzeti-Radikális Táborral, a Nemzeti Fegyveres Erők Katonáinak társaságával és más nemzeti és hazafias szervezettel Lengyelország-szerte. Az elsődleges célunk, hogy tagjainkat nemzeti és katolikus szellemben, a lengyel társadalom aktív tagjaivá formáljuk. Találkozókat, táborokat, demonstrációkat, tanfolyamokat szervezünk, de internetes portálokat is működtetünk, valamint aktívak vagyunk a középiskolákban és az egyetemeken.
Miért tartottátok fontosnak a Magyarország melletti kiállást, amit a Jobbik mintájára az Európai Unió zászlajának elégetésével is nyomatékosítottatok?
Két oka van. Először is, mert ki akartuk mutatni a szolidaritásunkat a magyar nemzet iránt. Másodszor, mert az Európai Unió diktátumai számunkra is legalább annyira veszélyesek, mint Magyarországra nézve. Csak a hasonló célokkal rendelkező nemzetek együttműködésével tudjuk elpusztítani ezt az új totalitarizmust.
Mi a mozgalom álláspontja az Európai Unióról?
Erősen Unió ellenesek vagyunk. Lerombolja hazánkat, társadalmunkat és gazdaságunkat. Az Európai Unió egy szocialista projekt, ami támadja az igazi európai értékeket és a nemzeti hagyományokat.
Hogyan képzeled el Lengyelország jövőjét? Milyen potenciált látsz a lengyel nemzeti radikalizmusban?
Úgy érzem egy rendkívül fontos momentumhoz érkezett ma Lengyelország. A lengyel fiatalok, húsz év erőltetett liberális propagandája után kezdenek ébredezni. Ma a nemzeti értékek érvényesülésért küzdünk a társadalmi életben. Éveken keresztül a lengyel nemzeti oldal nagyon gyenge volt, de elkezdett változni helyzetünk. Az Európai Unió krízise szintén segít nekünk, hogy felépítsünk egy erős, nemzeti és független államot. Tehát úgy gondolom, Lengyelországnak megvan minden esélye a fényes jövőre. Természetesen Magyarországgal szövetségben.
Ha jól tudom, van kapcsolatok a Jobbik Magyarországért Mozgalommal és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalommal. Milyen jövőbeli terveitek vannak a magyar szervezetekkel?
Szoros kapcsolatban vagyunk. Az Összlengyel Ifjúság sokat tanult tőlük, különösképpen - hogy mi szükséges egy modern nemzeti mozgalom felépítéshez. A magyar tapasztalatok rendkívül fontosak a számunkra. Úgy hiszem, egy igazi partner – különösképpen a Jobbik számára – csakis egy nemzeti párt lehet, ami reményeim szerint a közeljövőben fel fog állni Lengyelországban.
Idén ünnepli a szervezet megalapításának 90. évfordulóját. Mivel készültök a jeles eseményre?
Egy rendhagyó konferenciát fogunk tartani, ami remek alkalom lesz történelmi eszmecserére és a jövőbeni tevékenységeink terveinek lefektetéséhez. És ami rendkívül fontos számunkra, tisztelettel fogunk adózni elődeink azon ezreinek, akik szenvedtek és meghaltak országunk szabadságáért.
Most egy személyesebb kérdést tennék fel. Mi vezetett téged erre az útra, mi motivált a hazafiság irányába?
Elmondhatnám az életrajzomat, de úgy hiszem, ez nem szükséges. Nos, egy hazafias családban nőttem fel és rengeteg nemzeti vonatkozású könyvet olvastam. Gyerekként szenvedélyem volt a lengyel történelem. 14 évesen fedeztem fel a lengyel nemzeti mozgalmat és az Összlengyel Ifjúságot, a legnagyobb nemzeti ifjúsági szervezetet. Így hát csatlakoztam – ami már több mint tíz éve történt –, és a vezetője lettem 2009-ben.
Végül, mit üzensz a magyar hazafiaknak?
Először is, köszönetet szeretnék mondani mindenért a magyaroknak, amit tőletek tanulhattunk. Azt a vendégszeretetet és nyíltszívűséget, amivel fogadtatok bennünket. A nemzeteink között fennálló hagyományos barátság ellenére, meglehetősen eltérőek vagyunk bizonyos területeken. Lenyűgöző volt számomra a 2010-es utazásom alkalmával megfigyelni Magyarországot és a magyarokat. Remélem, hamarosan ismét ebbe a gyönyörű országba utazhatom. Harcoljatok érte, mert egész Európa figyel rátok, a lengyelek pedig egy különleges módon. Harcoljatok Magyarországért, a lengyelek támogatni fognak, mert a céljaink közösek! Isten áldja Magyarországot!
2012. február 22., szerda
Remény Háza
A Remény Háza Program:
A Hatvannégy Vármegye Alapítvány alapítójának, Toroczkai Lászlónak a kezdeményezésére a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) továbbra is töretlen hittel bízva abban, hogy eljön a magyar feltámadás, meghirdeti a Remény Háza Programot, amelynek lényege, hogy a nemzeti újjászületésig a Kárpát-medence a magyarság szempontjából leginkább veszélyeztetett régióiban is megőrizze a magyar megmaradás lángját.
A Remény Háza Program keretében azokon a szórványvidékeken, ahol a magyarság a legrohamosabban fogy, a magyar értékek a leginkább pusztulnak, kizárólag közadakozásból ingatlant vásárolunk. Elsősorban olyan házat, házakat, amelyekből a magyar lakók kihaltak, s az épület máskülönben az enyészeté vagy új jövevényeké lenne. Az így megvásárolt és Remény Háza névre keresztelt ingatlanokban a magyar megmaradást segítő bázisok jönnek létre. A mezőgazdasági termelésre és állattartásra is alkalmas ingatlanokat olyan szegény sorsú fiatal magyar pároknak, családoknak adjuk használatra, akik vállalják, hogy gyermekeik magyar oktatásban fognak részt venni. A Remény Házaiban szálláshelyeket alakítunk ki, ahol nem csupán a szállási joggal rendelkező adományozók, de térítés ellenében utazók is megszállhatnának, akik ezzel nem csupán a Remény Házát támogatnák, de innen kiindulva fedezhetnék fel a tömbmagyarság területén élők számára többnyire ismeretlen végvári vidékeket. A Remény Házainak udvarain a környékbeli magyar gyermekek számára játszóteret, könyvtárat, az ifjúsági korosztálynak pedig kulturális, szórakozási lehetőségeket, mint mozgóképterem, táncterem, tornaterem, internet-kávézó alakítunk ki.
A Remény Házainak területén a magyar a hivatalos nyelv. Így biztosítjuk, hogy ezeken a szórványvidékeken is lehetőség legyen a magyar fiataloknak a beolvadás helyett egymásra találni, illetve a vegyes házasságokból születő gyermekeket (a végvári területeken a magyar fiatalok több mint fele más nemzetiségűvel házasodik) az elkallódás helyett a magyar nemzet kebelére emelni. Az ilyen szórványvidékeken - mivel a kisebbségbe szakadt magyarok szavazati aránya elhanyagolható, a Magyar Köztársaság és a helyi érdekképviseleti szervezeteik által cserben hagyva - sok esetben elnyomatva, sőt megfélemlítve élnek a magyar emberek. Panaszaik a legtöbb esetben el sem jutnak a megfelelő jogorvoslati helyekre. A Remény Házában a jogsértéseket is gyűjteni és közvetíteni fogjuk, s ide az emberi kapcsolatoknak köszönhetően bátrabban fognak betérni a sérelmeket elszenvedők is. A Remény Háza nemcsak önbizalmat adó támasza lehet ezeknek a kisebbségbe került magyar közösségeknek, de a Remény Házaiban zajló pezsgő magyar élet lehetővé teszi, hogy innen őrködjünk a környék magyar emlékei fölött, ápolva, óvva a műemlékeket, temetőket, emléktáblák, eligazító jelzések kihelyezésével pedig útba igazítva az erre vetődő, őseinek nyomait kutató magyar vándort.
Az első Remény Házát a délvidéki Bánság Szerbiához csatolt részén kívánjuk létrehozni. Az ingatlant közadakozásból vásároljuk meg.
3000.- forinttól minden adományozónak a nevét feltüntetjük a Remény Háza falán elhelyezett táblán!
100 ezer forint fölött az adomány szállásjogot is jelent, amelynek értelmében az adományozó és családja 3 éven keresztül bármikor megszállhat a Remény Házában.
További 100 ezer forintonként további 3 év szállásjogot jelent a hozzájárulás (tehát, aki 1 millió forintot adna, annak 30 évre érvényes a szállásjog).
A támogatást a következő bankszámlaszámon lehet megtenni:
Hatvannégy Vármegye Alapítvány 12067008-00393777-00100005 (SWIFT kód: UBRTHUHB)
Kérjük, hogy a közlemény rovatba írják be: "Remény Háza" (illetve, ha nem szeretné, hogy az épület falára felkerüljön a támogatók közé a neve, kérjük azt is jelezze)
Kérésre sárga csekket küldünk. Igényüket az elnokseg@hvim.hu címen, vagy a 06/20/399-7059-os telefonszámon jelezhetik.
Felszentelték a Kárpát-medence első Remény Házát
2011. március 15-én a délvidéki Torontáltordán felszentelték az első Remény Házát, a szórványmagyarság megmaradásának egyik jövőbeli zálogát. A Remény Háza-programot Toroczkai László hirdette meg még 2007-ben, a megvalósítás így a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomra várt.
Az úgynevezett Remény Házak a tervek szerint a Kárpát-medence szórványvidékein fognak létrejönni, azzal a céllal, hogy összefogják a szétszóródva vagy éppen szigetként élő magyarokat azokon az elszakított területeken, ahol már kisebbségbe kerültek a nemzettársaink. A Remény Házak otthont adnak helyi fiatal magyar családoknak, akik gyermekeket vállalnak, továbbá a helyieknek ingyenes könyvtárként, internetkávézóként, moziként, sporttevékenység végzésére is alkalmas bázisokként funkcionálnak. A cél a nemzeti azonosságtudat megőrzése, fejlesztése, erősítése és a magyar fiatalok közötti kapcsolatteremtés, megelőzve az asszimilációt. Ezt a célt szolgálja az is, hogy a Remény Háza másik felében autentikusan, búboskemencével, száz éves eredeti bútorokkal berendezett és eredeti formájában felújított vályogház áll, amely fogadja a világ minden részéről oda érkező, nyugalomra vágyó magyarokat, akik innen felfedezhetik az elfeledett délvidéki tájat, ősi történelmi emlékeinket, különös tekintettel a Torontáltorda közelében álló Árpád-kori aracsi pusztatemplomot. Nincs messze azonban a nándorfehérvári vár vagy éppen Törökbecse sem, ahol a Bánság egyetlen Hungária-szobra áll.
A március 15-i házszentelésen Torontáltorda katolikus plébánosa, Bogdán József atya saját hazafias versét szavalta el, majd felszentelte az első Remény Házát. Az avatót biztonsági okokból előzetesen nem hirdették meg, így a beszédeket egy mindössze 30-40 fős, főként helyi (délvidéki) vármegyésekből álló közönség hallgatta. A reggel 8 órakor kezdődő bensőséges ünneplésen meghívottként megjelent Vona Gábor, a Jobbik elnöke, aki hajnalban autózott Torontáltordára, hogy délután már részt vehessen a budapesti nagy rendezvényen. Őt követte a HVIM másik stratégiai szövetségese, a délvidéki Magyar Remény Mozgalom (MRM) nevű párt elnöke, a délvidéki Magyar Nemzeti Tanács tagja, László Bálint. Végül a Remény Háza-program megálmodója, Toroczkai László szólt az egybegyűltekhez. Tőle egyébként azt is megtudtuk, hogy az első Remény Háza kizárólag magánszemélyek és a mozgalom tagjainak hozzájárulásából épült, egyetlen fillér állami vagy párttámogatást sem vettek igénybe, ráadásul a szerb hatóságok a szabad mozgásukban is korlátozták őket. Vona Gábor jelenléte azonban biztosíték lehet arra, hogy a Jobbik is a nemes ügy mögé áll (az már csak hab a tortán, hogy a Fidesz-kormány pedig Megmaradás Háza-program néven éppen most kívánja lemásolni a Remény Háza-programot), így a jelek szerint megvalósul az egész Kárpát-medencére kiterjedő hálózat. Egy álom valósággá válik.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)




