A Levente ifjúsági szervezetek az 1920-as évektől kezdve a katonai előképzés legfontosabb egységei voltak Magyarországon. Működésük feloszlatásukig a második világháború végéig tartott. Keretein belül a 12 és 21 év közötti fiatal fiúk (többnyire iskolából kimaradt), katonai előképzését, vallásos nemzeti szellemű nevelését szolgálták.
A testnevelés mellett jelentős hangsúlyt fektettek a fegyelemre és a valláserkölcsi nevelésre. A trianoni békeszerződés katonai korlátozásainak kijátszására a leventeszervezeteket a testnevelésről alkotott 1921-es törvény alapján szervezték meg. Az irányítást később, fokozatosan a Honvédelmi Minisztérium vette át. A nyilas hatalomátvételt követően a leventéket is harcba vetették. Közülük sokan meghaltak, hadifogságba kerültek, vagy a nyugatra vonuló hadsereggel Nyugat-Európába kerültek. A leventeszervezeteket 1945-ben rendelettel feloszlatták, országos parancsnokát, Béldy Alajos vezérezredest halálra ítélték.
Az 1921. évi LIII. törvénycikk, a testnevelési törvénynek nevezett leventetörvény értelmében minden olyan 12 és 21 év közötti magyar fiatal, aki nem járt iskolába, ahol is kötelező volt a testnevelés, köteles volt hetente egy bizonyos óraszámot gimnasztikai gyakorlatokkal tölteni. Ez a törvény fektette le az alapjait a leventeképzésnek, amely a Honvédelmi Minisztérium irányításával a katonai előképzést szolgálta. "Magyarország volt tehát az első ország, ahol az államhatalom törvényesen szabályozta a testnevelést."
A magyar nemzetgyűlés 1921. december 19-én Vass József előterjesztésében jóváhagyja a „Lex Karafiáth”-ot, azaz az LIII. tc-et, az úgynevezett testnevelési törvényt, mely a Végrehajtási Utasítással: az 1924. január 31-én közzétett 9000/1924. sz. V.K.M.-rendelettel együtt kimondja: a testnevelés az állam feladata. Hogy ennek megfeleljen, létrehozza a Levente Egyesületeket, s elrendeli, hogy az iskolát elhagyó ifjúság (pontosabban a nemzetnek minden férfi tagja) 21. életévének betöltéséig köteles részt venni a Levente Egyesületek keretei között megszervezett foglalkozásokon.
A leventeintézmény kettős irányítás alatt működött. A felszínen nyílt a kultuszminisztérium alá rendelt Országos Testnevelési Tanács (OTI') irányította, míg a rejtett katonai szervezetet a tanács tábornoki rangú társelnöke vezette. A szakbizottság vegyesdandár-kerületenként egy kerületi testnevelési felügyelő, vármegyénként egy testnevelési felügyelő és járásonként egy testnevelési vezető elnevezéssel álcázott hivatásos tiszt közvetítésével végezte munkáját.
Az egyesületek gyakorlatain való részvételt a hatóságok a szülőkön kérték számon, és adandó alkalommal az elmaradásokért őket büntették pénzbírsággal vagy elzárással. A leventeoktatók gyakorta tényleges tisztek voltak, akik a katonaságnál megszokott gépies engedelmességet, fegyelmet várták el, és sokszor értelmetlen fizikai megpróbáltatásoknak tették ki a rájuk bízott fiatalokat. A leventemozgalom nem is volt népszerű, ezért vezetői, hogy vonzóbbá tegyék, a cserkészet néhány megoldását próbálták átvenni, de nem sok sikerrel. Ráadásul a militarista szellemnek ellenállni tudó cserkészetet magát is a Levente alá rendelték 1939-ben.
A honvédelemről szóló 1939. évi II. tc. a leventekötelezettséget kiterjesztette az iskolai ifjúságra is a levente kiképzési kötelezettséget. A katonai előképzés 1941 nyarán nyerte el végleges szervezetét, amikor a kormányzó 1941. július 18-án rendeletileg, „Legfelsőbb Elhatározás” útján „az ifjúság katonás szellemű neveléséről és a testnevelés erőteljesebb végrehajtásáról” címmel szabályozta a kérdést. Felállították a Honvédelmi Minisztérium VIII. Csoportját „a testnevelési és sport vonatkozású ügyek intézésére”. Mindebből az következett, hogy levente szervezet egyre inkább a hadsereg bujtatott kiképzőterepe lett.
Levente
ifjakat kerülgették a legutóbb elcsípett kommunisták. A bányák, a gyárak felforgató eszméik befogadására többé nem alkalmasak;
eivénél fogva reá vetették magukat az ifjuságra. Ha nem volna ez a veszedelem, akkor is sok, gondos ápolást kíván az ifjuság. Az államhatalom soha hatékonyabban még nem érezte át elvét, mint akkor, mikor törvényt hozott az ifjuság testi-lelki foglalkoztatására. Ha fontos az ovoda, a népiskola, úgy van olyan fontos az ismétlő-iskola s mondjuk a <>. Sőt!
Megvan a törvény, hogy a 12-21 éves korig az ifjuság leventeköteles. A haza jövője szempontjából felette hasznos törvény. E törvények a gyakorlati életbe való beállítása nem mindenben szerencsés. Ez az oka annak, hogy a levente-intézmény felette odiozus a leventék szülei, sőt maguk a leventék előtt is. (Tudok esetet pl. a legutólsó választás alkalmával, hogy egyik októbrista képviselőjelölt kortesbeszédében beigérte a levente intézmény eltörlését s majdnem az egész falu reá szavazott.) Ellenszenvessé teszi a levente intézményt nálunk - nem tudom másütt így van-e -, hogy minden vasárnap megszakítás nélkül igénybe vannak véve az ifjak, mi nemcsak ezeknek teher különösen a tanyalakó szülőknek s harmadsorban teher a levente-oktatóknak. Sőt teher ez a végrehajtó hatóságoknak is. Így történik aztán meg, hogy az anyagi és erkölcsi befektetés korántsem hozza meg az arányos eredményt sem. Ez az igaz megállapítás, ha az illetékes tényezők nem akarják magukat áltatni.
Ha a levente foglalkoztatás csökkenthető, szivesebben tűrik a szülők, nagyobb kedvet kapnak levente oktatók és leventék s a hatóságnak sem kell e dologgal annyit foglalkozni.
Mindezek meggondolása vezette plébánosunkat, amikor a legutóbbi képviselőtestületi gyűlésen indítványt tett az iránt, hogy a miniszteri rendelkezés szellemében, az ifjuság csak végezzen testgyakorlást s ezen miniszteri rendelkezésre s helyi viszonyainkra való hivatkozással keresse meg a képviselőtestület a törvényhatósági testnevelési bizottságot, melynek tiszte a testgyakorlásra fordítandó idő mértékét megállapítani, kérve a törvényhatósági bizottságot, hogy községünkre a legkisebb időt szabja ki, amit a miniszteri rendelkezés előír. Az indítványt örömmel tette a képviselőtestület magáévá s határozatát a helyi testnevelési bizottsághoz átteni rendelte, amely bizottság javaslatával együtt megy az indítvány a vármegyei testnevelési Bizottsághoz.
<<öt hónapon át, heti két óra alatt, legfeljebb pedig nyolc hónapon át, heti 2 óra alatt és havonként egy délután>>
<>
