Kitörés és áldozat

Harcunk során számtalan áldozatot kell hoznunk. Ez lehet anyagi, lehet energia és idő, de lehet sokkal súlyosabb is, például barátságok, kapcsolatok formájában jelentkező. Az nem harcol igazán, aki áldozatok nélkül csinálja. A legszánalmasabb „nemzeti oldali” az, aki azonnal lemondja a vállalt kötelezettségét, ha az némi kényelmetlenséggel járna. Sokan inkább buliznak, saját szükségleteik kielégítésével vannak elfoglalva közöttünk is, mintsem ezekről lemondva, a közösségért tennének. Hobbi és hétvégi nemzetiek, akiknek ez csak szórakozás, serdülőkorukból megmaradt lázadás, minden felelősség nélkül. Ha mi lennénk hatalmon, akkor valószínűleg ők ugyanúgy „ellenállnának”, hiszen a szellemi sötétség rájuk is ugyanúgy igaz sajnos. A legnagyobb áldozatot a háború hősei hozzák. Életüket, vérüket adják a hitükért, a hazájukért, királyukért. A régi idők hőseinek kifordított, deviáns mása a mai zsoldos, aki szintén áldoz valaminek, de az a valami nem egy nemes dolog, hanem a lelket elvevő mammon. A zsoldos azt sem tudja, hogy hol és miért harcol, csak a pénz érdekli és esetlegesen a belétáplált gyűlölet hajtja. Az igazi hős maga az áldozat. Amiért élt és harcolt, azért hal, így teljes a léte, hiszen mi értelme lenne úgy élnie és harcolnia, hogy a halált nem vállalja, ami beteljesíti tetteit és értelmet ad földi létének? A kitörés hősei nélkül ma még ilyenebb sem lenne Magyarország, de Európa is máshogy festene. És mégis mi a hála? A balliberális oldalról gyalázkodás és lenézés. A nemzeti oldaliak egy jelentős részénél pedig sajnos csak divat lett a „kitörés”, mindenféle belső megélés nélkül. Egy jól hangzó zeneszám, amire lehet tombolni, egy jelszó, amit lehet üvölteni egy merevrészegséghez eljuttató koncerten. Hogy mennyire inkább divat a „nemzeti oldal” és nem létforma, arra a legfőbb bizonyíték az a tény, hogy nincsen jelen már idegen hadsereg, nincs igazi, állami terrorszervezet (mint például volt az ÁVÓ) és a legdurvább esetben is csak pár évet kaphat az ember, miközben a legtöbb ellenállási módszer mára legális, amiért a keményebb rákosista zsarnokállamban akár halálra verés is járt, és mégsem sikerül győznünk. Még mindig alapvető problémákkal küzdünk, mint fegyelem és motivációhiány, szervezeti káosz és széthúzás, nem beszélve a mindent megölő passzivitásról, és anarchista hozzáállásról. Ha méltóak akarunk lenni hőseink emlékéhez, akkor éljünk is úgy! Utolsó töltényig küzdjünk, adjuk a vérünket és áldozzuk fel önmagunkat! Nem lehet semmi sem fontosabb, mint a mozgalmunk, nem lehet semmi sem mérvadóbb, mint hitünk és nem lehetünk soha sem restek, miközben küldetésünk van számtalan feladattal!

Az árulók fejfájára

Az utóbbi évek harcai egy valamiben megerősítettek: nem szabad kegyelmet adni az egyik legfőbb bűn elkövetőinek, az árulóknak. A Kriegsfall-U zenekar egyik művének sorai jutnak eszembe mindig, mikor az emberi gyengeség eme formájával találkozok: "Az utolsókból elsőkké lépünk elő Aki elbukott, elárul újra Aki elbukott, jutalmul az elbukottak feletti hatalmat kapta A pokol záloga és az örök halál jutalma - egyazon valóság! A félelem és a szeretet törvénye - egyazon valóság! Te melyik oldalon állsz?!" A hűtlenség legapróbb jelénél is fokozottan kell figyelni, majd ha bebizonyosodik az árulás, akkor el kell taposni kegyetlenül a bűnöst. Nem szabad elsimítani a dolgokat, megbocsátani sokadjára is, hanem addig kell üldözni a vétkest, míg az már teljesen nem ártalmatlan. Az nem enyhítő körülmény, hogy barát, bajtárs és "jó" ember volt az elkövető, sőt, ez az, ami a megtorlásodat jogossá teszi az árulóval szemben. Hiszen annál nagyobb áruló valaki, minél inkább több bizalmat élvezett tőled, minél inkább baráti rajongásod tárgya volt, és minél inkább birtokában volt a lehetőségnek, hogy igaz ember, hogy bajtárs lehessen a közös harcunkban. Nincs semmi, ami legitimálná az árulók cselekedetét. A botlásaid, a leginkább utálatos viselkedésed is csak az elhagyást, az őszinte veszekedést válthatja ki másokban, de soha nem az árulást. Te se válj ezért soha szembe árulóvá: nyíltságoddal, egyenességeddel állj ki, ha valami nem tetszik, de soha ne lázíts, soha ne add ki az ellenség kezére az egykori bajtársadat! Aki árulóvá válik az meghalt, legbelül, szíve helyett harag és hűtlenség, gondolkodásában köd és mámor, tetteiben bosszú és kicsinyesség. Ezért ne engedd meg, hogy soraidban maradjon egy áruló is! Ha felszámolsz egy áruló sejtet és emberségből megengeded a legcsekélyebb bűnösnek is a maradást, akkor előbb-utóbb ugyanonnan fogja folytatni az ellened való szervezkedést, az információk szivárogtatását, átadását, mint ahol abbahagyta. Ne feledd: árulóvá az emberi gyengeség, frusztrációk egész hada és a nyomorékság vezet. Ha egy ilyen embernek megbocsátasz, mert te nemes lélek vagy, akkor ő azt megalázásnak veszi és legbelül mindig is gyűlölni fog. Azonban te vigyázz a gyűlölettel és tartsd magad távol tőle: a döntéseidben is őrizd meg lovagiasságodat! Igazságszolgáltatásod ne bosszúállás legyen! Ha példát kell statuálnod, akkor is maradj a bölcsesség és igazság ösvényén. Ha hátulról akartak leszúrni, te elölről szúrjál, és soha ne feledd: nem az árulók iránti gyűlöleted vezet, hanem a mozgalmunk, bajtársaink iránt érzett szereteted és óvó szándékod. Itt is érvényes a keresztényi alapvetés: ne a bűnös ellen harcolj, hanem a bűn ellen! Miután legyőzted a veszélyt jelentő árulást, utána bocsáss meg a már ártalmatlanná tett vétkeseknek, de ehhez előtte győzedelmeskedned kell!