Mielőtt feladnád

Számtalan aktív, lelkes harcostársunkkal előfordul, hogy abbahagyja, „kiszáll” és egyfajta civil életet kezd el belesimulva a fogyasztói társadalom mindennapjaiba. Azontúl, hogy a miáltalunk választott életmódból nem lehet kiszállni, ha valaki igazán hosszú ideje benne van, mégiscsak meg kell vizsgálnunk a motiváció kérdését, hogy ki, miért csinálja? Azok ábrándulnak ki legkönnyebben, akik a lelkesedésen túl nem igazán mélyedtek el az ideológiai és szellemi háttérben, csak pillanatnyi felháborodásuk mondatta velük azt, hogy elég volt és most már tenni kellene valamit. Azok is könnyen kiábrándulnak, akik soha nem önzetlenül voltak velünk, hanem kezdetek kezdetekor már eleve valamifajta viszonzást vártak el, ami ha elmarad, akkor nem is látjuk őket többé. Vegyük észre: nem minden plakátot kiragasztó aktivistából lesz képviselő, még akkor sem, ha történetesen ő ragasztott ki legtöbb plakátot a választókerületében. Előfordulhat azonban, hogy a szellemi háttérrel komolyabban foglalkozók is a „kiesés” szélére kerülnek. Az ő kiégésük teljesen más jellegű: túlzott pörgésből való megfáradás és a túlzott éleslátás miatti kiábrándulás. Látni a nemzeti oldalon is uralkodó, megoldhatatlan és javíthatatlan állapotokat valóban idegtépő és könnyen vezethet fásultsághoz. Sokan emiatt csak szellemi és metafizikai síkra terelik harcukat, mondván, hogy a külvilágban nincs értelme semminek. Ez is hibás hozzáállás nyilvánvalóan. A fő, hogy először vívjuk meg magunkban a szellemi harcot és csak utána vegyünk részt a külvilág harcaiban. De mielőtt feladná bárki is, tisztázza magában a kérdést, hogy miért is csinálja? Egyedi, önálló boldogulásáért és a pozíciókért? Mert, ha igen, akkor nincs benned alázat és önzetlenség. Ha azért, mert eredményeket akarsz most és rögtön, akkor nincs benned türelem és naiv is vagy. A legjobb válasz: saját magad dicsőségére, amit főként a Mennyben nyersz el. Azért, hogy a hősök, akik fentről néznek ránk, azt lássák, hogy van még odalent igaz vitéz, aki helytáll és hű az ő vérükhöz. Amiből viszont ki kell ábrándulnunk, és amit fel kell adnunk az nem más, mint a saját gyengéseink és saját vízióink a könnyű győzelemről. Előfordulhat, hogy a mi földi életünkben nem lesz eredménye annak, amit csinálunk, az is előfordulhat, hogy ennél csak rosszabb lesz. De ez mind nem számít. A harc során nem is az ellenséget győzzük le, hanem önmagunkat, félelmeinket és gyengeségeinket. A földi harcunk által nyerhetünk csak bebocsátást a hősök csarnokába.

Csak a lényeg

Mostanában viszonylag sokan ábrándulnak ki a nemzeti oldalból, mondván, hogy egy helyben toporgás a jellemző már mióta, nincs kitörés. Sokak már a társaságukat is átalakítják, megunták a hazafiak társaságát, ahol csak aktuálpolitika, hírek kommentálása és persze a féktelen mulatozás dívik. De vajon helyes-e azért feladni a harcot, mert látszólag nincs máról holnapra eredménye? Meg lehet-e unni ezt a fajta életet? Nyilván igen, de csak annak, akinél ez hobbi, hétvégi szórakozás. Aki magasabb szellemi kasztot tölt be, annak ez életforma, de az is igaz, hogy a magasabb kasztok képviselőinek a fő foglalkozása nem is az aktuálpolitika elemzése, hírek egész napos böngészése és nem is a hétvégi maratoni italozás. Az igazi harcos nem az aktualitásokban veszik el és nem is a mának él, hanem időn és tér feletti magasabb rendű lény. Sokkal jobban foglalkoztatják a valós kérdések: élet és halál, harc és bukás, Isten és Sátán, bajtársiasság és árulás, bátorság és gyávaság, nem pedig holmi Fidesz kontra többi pártnak a harca, vagy éppen a benzin és kenyér árának emelkedése. Mennyiben lényeges az, hogy éppen hogyan hívják a jelenkori köztársasági celebet, vagy a miniszterelnököt, ha ugyanabban a csapatban focizik, mint a többi elődje? Mennyire fontos, amit tesz a jelenlegi elit? Csak annyiban, ami megmutatja igazi természetét, a rendszer lényegét. Az, hogy éppen kicsinyes, sárban fetrengő természetükből fakadóan éppen milyen lépéseket tesznek saját csapattársaik félreállításához, az nem érdekel senkit, mert csak időpazarlás ezzel foglalkozni. Az alkotmányozás színfala is ilyen kérdés: marad az, ami volt. Illegitim és elvetendő, így nincs is értelme boncolgatni komolyabban, főleg, amíg nem lesz végleges. Utána is csak annyiban lesz érdekes, hogy megnézzük, hogyan tudjuk ignorálni. Hány és hány komoly tehetség mégis elvesztegeti idejét a múlandóra és nem fordít elég gondot saját elméjének pallérozására, az igaz dolgokkal való foglalkozásra. Természetesen nem azt mondom, hogy egésznap csak olvassunk és ne cselekedjünk, hanem azt, hogy olvassunk, okosodjunk és ne is szóljunk bele a nemzeti oldal dolgaiba, amíg nem művelődtünk ki. Az éretlenebbek jók plakátot ragasztani, szórólapozni, szemetet szedni – ezek is fontos dolgok, félre értés ne essék. A döntést azonban csak a szellemileg érettek hozzák meg! Káosz és anarchia az uralkodó a nemzeti oldalon. Mindenki, mindenbe beleszól és el is veszik a kedvüket az értelmesebbeknek. Az a baj a mi köreinkben, hogy a farok csóválja a kutyát és a teljes sötétség jellemez igen sok szervezetet, társaságot, ahelyett, hogy lenne valódi vezetés, létező hierarchiával egy egészet alkotva, amely egész nem veszik el az apró, napi feladatokban, hanem képes az átütésre, csak a lényeggel foglalkozva.