*... A Moszad nem a Kádár-Aczél- rendszert akarja visszaállítani. Semmit
sem akar visszaállítani, hanem meg akarja teremteni a feltételeit a
Kárpát-medence bizonyos részében, Csonka-Magyarországon (de esetleg csak a
Dunántúlon) egy új, egy másik ország megalapításának. A feltételek meg
kell, hogy feleljenek Izrael stratégiai és nemzetpolitikai igényeinek. Ezek
az igények Izrael mai állapotából, az arab szaporodásából és a zsidó nép
túlterheltségéből származó kifáradásából keletkeznek.*
Ma, amikor a válság dübörög és a legkülönbözőbb szinteken és minőségekben
érzékelő emberek és csoportok is egyöntetűen állapítják meg, hogy nagy baj
van a világgal és talán még nagyobb baj van szegény hazánkkal, amelynek
hajója hánykolódik és az elsüllyedés fenyegeti, most aztán volna égető
szükség a pontos jelentésű, s mindenki számára ugyanazt üzenő szavakra. De
ilyenek már szinte nincsenek is. Szavainkra rátette a piszkos kezét a
válságcsináló pénzügyi nagyhatalom, a megnevezhetetlen elkülönülés, a nem -
Thomas Mann-i Varázshegy fent Davosban vagy lent a tenger szintjén, éppen a
New York-i Szabadság-szobor tövében, ahol locsog az örökös hullámzás. A
világuralomhoz és a mai háborúkkal teli irányításhoz mindenképpen
kibelezett, üres szavakra van szükség. A rablóháború legyen
demokrácia-terjesztés", a nyomorgó tömeget nevezzük leszakadóknak,
amelyben benne foglaltatik az önhiba és az elmaradottság, sőt még a népiség
is. Aki sok pénzt összeharácsolt, összeprivatizált, összeközvetített, fel-
és leminősített, az sohasem leszakadó, legfeljebb néha séta közben leszakad
egy kicsit a többitől a börtönudvaron. De akinek még ennél is több
összejött, azt még ez a veszély sem fenyegeti, mert azt megvédi
off-shore-ja és őkelme már a nemzetköziek csapatába tartozik, akit
hivatalból megvédenek.
Velejéig hazug világban élünk, amelyben még az igaz állítás is csak
félénken és magyarázkodva mer előtörni, mert mégiscsak azokat a szavakat
kell használnia, amelyeket előzőleg már kibeleztek. Kijegecesedett szokássá
vált, hogy egyes közírók, Népszabadság-tollnokok az előző hazugságaikra
építés módszerét választják. Beigazolt állításnak veszik, amit előzőleg
hazudtak, és ezekből az elemekből hoznak létre már szilárd igazságnak
látszó állításokat. Ha egyszer egy Révész Sándor leírta már, hogy a Föld
lapos, mint a pászka, és a magyar bűnös nép, benne én pedig antiszemita
vagyok többmilliomod magammal - igaz vezérürüként -, akkor ő már ezeket a
hazugságokat tényként kezeli. És nincs egyedül. A módszer arat, mint a
halál.
Díszlik az egészben valami marxizmusból visszamaradt, azt is mondhatnók,
leszakadt. A nagy marxista tévedéseket, amelyekben már az öreg sem hitt és
csak Engels rendszerező munkája következtében maradtak fenn, majd később
Sztalin ordas hazugságait az állandó ismétlés tartotta életben. Göbbels is
próbálkozott ezzel a módszerrel, de neki nem volt kifutása.
Most Orbán Viktor és Magyarország van soron. Miután az
Országgyűlés alkotmányozott és szabályszerű kétharmados többséggel el is
fogadta, kiderült, hogy a miniszterelnöknek mennie kell - mert tönkreteszi
a gazdaságot. Előzőleg ugyanis az lett hazudva. Akkor még csak a gazdaság
érdekelte a nemzetközieket. Világszerte. A bankadó, a magánnyugdíj
pénztárak és a Szurgut Nyeftegaz. A marxizmust különben is mindig a
gazdaság hozta lázba, meg a proletariátus, amelyről az atyának halvány
fogalma sem volt. Orbánnak tehát néhány hónappal ezelőtt még csak gazdasági
ballépései miatt kellett volna mennie, sőt, eleinte csak Matolcsy tetemén
keresztül, de aztán a lelépést kiterjesztették mindkettejükre. Mert volt
egy bökkenő: az alkotmányt nem tűzhették horogra, mint valami legyet. A
készülő szöveget munka közben, s az elfogadás módját, házszabályszerűségét
szóvá tehették, de azt el kellett hallgatniuk és most is el kell
hallgassák, hogy az alkotmányban a kereszténység, az Isten áldd meg a
magyart és a magyar alapállás a bajuk. Nekik és nemzetközi tartozékaiknak.
Ezt egyszerűen nem lehetett kimondani.
Most már azonban megváltozott a helyzet. A nemzetközi támadások olyan
nagyzenekari erővel szólnak, bombardon, üstdob, cintányér, s távolról még a
lánctalp-csörgés is - mint modern effekt - be van vetve, hogy most már az
alkotmány életbe léptetésének igényével is elő mertek állni, noha magát az
Istent és a hazát még talán nem hozták szóba. Óvatosan hazudnak,
erőteljesen szervezkednek. A szervezés ereje, nagyságrendje akkora, hogy
nevetséges dolog mögötte csupán a hazai ellenzéki pártokat vagy a
liberalizmus berlini, New York-i Konrád Görgyeit vagy Kertész Ákosait
megtalálni. Ők ott feszítenek természetesen, de csak segédcsapatként,
sokszor előretolt egységként. Kiteszik a seggüket az ablakba, hogy az arra
járó rácsaphasson. Nem, ehhez a szervezéshez, amit itt működésben látunk,
ők édeskevesek. Itt a Moszad dolgozik.
A cél világos. A magyar gazdaság rendben van és senkit sem érdekel, mert
nem tétel. Akinek a magyar munkaerő olcsó, az idejön és befektet,
dolgoztat. Az Orbán-kormány a tisztességesnek tisztességes hasznot
szavatol. Az alkotmány életbe lépésével és más magyar intézkedésekkel
megindulhat az az évtizedes, nemzedékek munkáját igénylő folyamat, amelyben
a magyarság újra magyar, keresztény anyanemzetté válik, és a
családpolitikának köszönhetően lelassul a népességfogyás. Magyarországon
így beköszönthet a magyarság senkit sem bántó uralomra kerülése, együtt a
hozzá húzó, beilleszkedett, esetleg asszimilálódott magyar zsidósággal, de
nem következhet be az a képtelenség, hogy egy törpe kisebbség uralkodjék
egy történelmi nemzet felett. Amit a Moszad, Izrael és New York akar.
Ilyen helyzet - a Kádár-Aczél-rendszerben csak részben állt fenn, mert
Moszkva soha nem engedte és - csak az 1982-es IMF-be lépés után indult meg
hódító útján. A nyolcvanas évek végtelenül zavaros korszak volt. Egyszerre
indultak meg a nemzeti, össznemzeti, Erdélyt járó törekvések, Lakitelek és
a demokratikus ellenzéknek az a liberális és kifejezetten zsidó és
szabadkőműves munkája is, amely Kis János tevékenységében összegződött.
A Moszad mindennek a történelmi tudásnak a birtokában van. Már akkor is itt
kujtorgott hazánkban. A Moszad nem a Kádár-Aczél- rendszert akarja
visszaállítani. Semmit sem akar visszaállítani, hanem meg akarja teremteni
a feltételeit a Kárpát-medence bizonyos részében, Csonka-Magyarországon (de
esetleg csak a Dunántúlon) egy új, egy másik ország megalapításának. A
feltételek meg kell, hogy feleljenek Izrael stratégiai és nemzetpolitikai
igényeinek. Ezek az igények Izrael mai állapotából, az arab szaporodásából
és a zsidó nép túlterheltségéből származó kifáradásából keletkeznek.
Izrael évtizedek óta folyamatosan háborúzik. Eleinte sorra-rendre nyert,
amerikai fegyverekkel és támogatással, most már egy-két alkalommal a
vereség ízét is meg kellett éreznie. Amerikát is sorozatos kudarcok érik
arrafelé. Az amerikai vezetés egyes részeiből is sugalmazhatják és
pártolhatják egy nyugalmasabb sziget megszerzését.
Ez a körülmény vezet engem arra a következtetésre, hogy a Magyarország és
Orbán elleni világméretű, összehangolt fellépés mögött egy nagyobb méretű,
ezerszer hatékonyabb szervezőerőnek kell állnia, és az csak a Moszad lehet.
(Persze a CIA-val karöltve.) Ide nem elég egy Charles Gati vagy egy Dallos
György Berlinből, és még egy német szociáldemokrata miniszter vagy maga a
francia külügyminiszter is kevés. Ebben az esetben most egy hatalmas
hálózat működik, amelynek kiterjedése a különböző befektetési alapoktól a
különböző csoportokig - Bilderberg, Foreign Affairs, stb. - terjed és
amelynek a középpontjában a Moszad van. Már az egész világsajtót
megmozgatták. A világ minden részéből meg-megszólalnak sose hallott
személyek. Az ilyen sok-sok helyről szóló támadó kórus, a sajtó, a tévék és
a kisembernek látszó hozzászólók megszervezéséhez olyan erő kell, amellyel
csak az említett szervezet rendelkezik. Amellett a megrendelő is erre mutat.
Mi az esélye a magyarságnak és kormányának ebben az egyenlőtlen harcban?
Nem sok, de több, mint a felsorolásból kitetszik. Talán sokkal több is. Az
európai társadalmak közvéleményének többsége velünk érez. Keveset tud a
dologról, s a fenti erős megvilágításból még kevesebbet, de igazsága
terjed. Nagy szolidaritási kiállásokra nem számíthatunk, s azt magunknak
kell élesztgetnünk a saját kiállásainkkal. A Wall Street előtt állandóan
tüntetés jön össze. Fiatalok el akarják foglalni a bankárközpontot. Ilyen
még nem volt. Nem hoz-e borús időt a világkapitalizmusra Magyarország ilyen
módon való leigázása, nem lázítja-e fel a már félig leigázott és rejtélyes
megbízottak kezére adott országok, Görög- és Olaszország népét a magyar
bukás és a magyarországi mesterséges mannaeső? Ezek világpolitikai
kérdések. Meddig lehet elmenni egy ártatlan ország, egy csonkolt ország és
egy többször tönkretett nép további tönkretételében?
Ezek most nem erkölcsi mentőkérdések, ezek most a leggyakorlatibb
felvetések. De van más is. A magyarság, a kormány, Orbán és az egész
java-nép előtt nincs másik lehetőség, csak az ellenállás. A szembeszállás.
Ez természetesen nem jelenthet visszapofázást, heccelést és frázisokat.
Hanem józan végiggondolást. Ha nem állunk ellen, gyorsan bevonulnak - már a
spájzban vannak -, nyélbe ütik és a világ észre sem veszi, hogy már nem
vagyunk. Ha okosan, esetleg valamilyen fél-csárdás koreográfiával
ellenállunk és időre játszunk, talpon maradhatunk. Az idő most nem az
USA-nak és kapcsolt részeinek dolgozik.
Éppen azért, mert egy ekkora világerővel állunk szemben, amellyel nem
tudunk sem gazdasági, sem katonai, sem hatékony pusztán politikai erőt
szembeállítani, csak a belső lelki, erkölcsi és kulturális összefogás, azaz
egy belső magyar keresztény megmozdulás-sorozat, egy igazunk tudatából
fakadó, kitartó ellenállási mozgalom szegezhető szembe. Mindenkit meg kell
szólítani. Nincs kisember és nagyember. A sekrestyésre éppen úgy szükség
van, mint a papra. A harangozók pedig harangozzanak.
A magyarságon 1956 óta nem futott végig semmilyen szent láz. Most fusson,
mert a veszély végsőbb, mint akkor volt. A húzódozókat meg kell győzni, a
trombitásoknak meg kell fújniuk a harsonákat, az értelmiségnek szép szóval,
hittel kell megszólítania a társadalmat, félre a sehová nem vezető
vitákkal, aki fél, inkább hallgasson. A máris átállókat arcul kell
legyinteni. Ez a vagy-vagy korszaka: vagy megmaradunk vagy nem.
Az országmentő mozgalomnak szépnek kell lennie. Mindenki megérezheti ezt a
felemelő új tartalmat, a végső magyar összefogás szépségét, aki besorakozik
és végigkanyarog, hullámzik vele és benne a kicsi országon: A miénken.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése