Oldalak

2012. március 18., vasárnap

Épül az Új Világrend: Irán bankjára fáj a Rothschildok foga

Néhány kutató szerint bolygónkon már csak három ország létezik, amely saját bankrendszerük révén, függetlenek a Rothschild-ház irányításától, az egyik Irán. A 9/11 előtt hét országnak volt saját központi bankja: Afganisztánnak, Iraknak, Szudánnak, Líbiának, Kubának, Észak-Koreának és Iránnak. 2003-ban Afganisztánt és Irakot utolérte a Rothschild polipkarja, tavaly pedig láthattuk, hogy miközben a NATO Líbiát ostromolta, Bángáziban már épült az új központi-bank...hihetetlen. Az iszlám tiltja az uzsorát és ez komoly problémát jelent a Rothschildéknak. Néhány száz éve a kereszténység is tiltotta az uzsorát, mert úgy vélték, hogy ez kizsákmányoláshoz és elnyomáshoz vezet. 1815-ben a Rothschildok megalapították a Bank of Englandet, amely aztán igába hajtotta az országot és aztán a világot azzal a módszerrel, hogy korrupt vezetőket juttattak az országok élére, akik hatalmas kölcsönöket vettek fel, amiknek visszafizetése lehetetlenné vált. Akik nem engedelmeskedtek a Rothschild kijelölte irányelveknek, azokat eltávolították, vagy megölték (Orbánt is jól megfenyegették) és ha ez sem sikerült, akkor megszállták az országot. A Vörös Pajzsos hatalmas befolyással rendelkezik a világ irányítása felett: övé a véleményalkotás, a média, amivel becsapja az emberiséget és ez az egyik legfontosabb támadófelülete ellenünk. Övé a világ majdnem összes aranya és az arany árának szabályozása, a Bank of England, a Federal Reserve, az Európai Központi Bank, az IMF, a Világbank, a Bank of International Settlements és a MNB, amely függetlenedésének híre miatt akkora hisztériát csaptak, hogy zengett tőlük a világsajtó. A Rothschild démoni terve az, hogy felszámolja a meglévő független pénzrendszereket és ezért háborúkat szít a kérdéses országok ellen kohold vádak ürügyén. Irán nem Afganisztán, Irak vagy Szudán, hanem egy rendkívül erős ország, amely mögött ott áll Kína és Oroszország és ha a Rothschild hadserege (a NATO pl.) hadba száll vele, akkor mindhármukkal és azt tudjuk mit jelent. Ha kell nekik a Világuralom, az Egy Világkormány, akkor még ezt le kell játszaniu k különben bukták a többszázas éves tervüket, a Nagy Ötletet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése