Oldalak

2012. március 11., vasárnap

Nemzeti összefogással Krasznahorkáért

A Felvidék.ma szerkesztősége kiemelt figyelmet szentel a krasznahorkai várat sújtó tűzvésznek és következményeinek. A hírportálunk logójában is ez a vár található. Mnden jóérzésű embert megnyugvással tölt el, hogy nagy méretű összefogás indullt a károk felszámolására és a vár helyreállítása érdekében. (Folyamatosan frissítve) 18:15 - Berényi József, a Magyar Koalíció Pártja és a Via Nova ICS is összefogást hirdetett. Az MKP kapcsolatba lépett Semjén Zsolt magyarországi miniszterelnök-helyettessel, s arra kérte, hogy a magyar kormány is vállaljon részt a tűzvész sújtotta krasznahorkai várat érintő kárelhárítási és felújítási munkák kiadásaiban. Az MKP hangsúlyozza: összefogásra van szükség, és felkéri a civil szervezeteket, hogy közösen szervezzenek gyűjtést a károk enyhítésére. Semjén Zsolt azonnal felvette a kapcsolatot a szlovák kormány képviselőivel, s bejelentette, hogy hivatalosan is megteszik a felajánlást. A Magyarok Szövetsége, a Magyar Polgári Kör, a Somorja Hangja felhívást intéz minden Kárpát-hazában tevékenykedő civil szervezethez, hogy közös összefogással rendezzünk nemzeti gyűjtést a krasznahorkai vár helyreállítására - ugyanakkor figyelnünk kell arra is, hogy a majdani helyreállítás során ne tűnjenek el magyar emlékek, tárgyak, feliratok, mint ahogy ez sajnos már többször előfordult. A gyűjtés mellett várjuk azok jelentkezését is, akik saját kétkezi munkájukkal szeretnének hozzájárulni a felvidéki magyarság egyik jelképének helyreállításához. Kérünk minden jóérzésű szervezetet, társaságot, magánembert, jelezzék csatlakozási szándékukat az msz.felvidek@gmail.com villámpostacímen, vagy a következő távbeszélőszámokon: +421 905 418242 (Patassy Sándor, Magyarok Szövetsége) +421 915 107558 (Végh Tamás, Magyar Polgári Kör) 19:15 - Vesztergám Miklós tárogatóművésszel egyeztetve az előadóművész felajánlotta segítségét. Az összefogással kapcsolatos rendezvényeken örömmel fellép. (Krasznahorka büszke vára - itt meghallgatható Vesztergám Miklós előadásában) 19:20 - a Felvidék.ma hírportál munkatársait mélyen lesújtotta a hír, hiszen a vár nem csupán a felvidéki magyarság egyik jelképe, hanem hírportálunk emblémája is. Természetesen a Felvidék.ma hírportál minden mediális segítséget megad a felhívás szervezéséhez. 19:49 - az MSz villámpostacímére érkeznek a jelentkezések. 20:10 - a Váralja Szövetség csatlakozott, március 13-án 18 órakor Budapesten a Kossuth téren Rákóczi fejedelem szobránál gyertyagyújtásos megemlékezést tartanak. Vasárnap, március 11-én 17 órai kezdettel a Magyarok Szövetsége a csatlakozó szervezetekkel, magánszemélyekkel együtt gyertyagyújtást szervez Dunaszerdahelyen a Trianon-emlékműnél a Városi Szabadidőparkban. Gyertyát / mécsest mndenki hozzon magával. Kérünk mindenkit, saját településén ugyanebben az időpontban szervezzen hasonló megmozdulást, ahol olvassák fel a fenn megjelent Nemzeti Összefogás szövegét úgy, hogy mindenhol a helyi szervező társulás neve hangozzon el elsőként! Ne a sorrend, az összefogás legyen az érdekünk! Krasznahorka várának tüze eméssze el a széthúzás turáni átkát is! Kérünk minden helyi szervezőt, néhány szavas tájékoztatást, valamint pár fényképet küldjön az msz.felvidek@gmail.com villámpostacímre, valamit szükség esetén keresse a kapcsolatot a fenn megadott távbeszélőszámok valamelyikén. 20:33 - Egy muzeológus, műemlékvédő hívta fel figyelmünket az alábbiakra: Minden elszenesedett maradványt (bútorokat, képkereteket, hangszereket, stb.) mentsenek meg, ezeket be lehetne építeni a később elkészülő reprodukciókba, ezzel mintegy szimbolikusan átmentve a régit az újba. Ez nagyon fontos lenne, erre nagyon kellene ügyelni! 20:59 - Felvidéki és magyarországi családi, baráti közösségek jelzik folyamatosan csatlakozási szándékukat. 21:15 - A Somorja Hangja PT március 11-én 17 órakor Somorján a Főtéren a Mária mennybemenetele szobornál várja gyertyagyújtásra mindazokat, aki így szeretnék kinyilvánítani megrendülésüket és segíteni akarásukat a krasznahorkai tűzzel kapcsolatban. 23:41 - A Magyar Várvédők Egylete sajnálattal hallott a Krasznahorka várát sújtó tűzesetről, természetesen csatlakozik az összefogáshoz és szeretnének egy adománygyűjtési kezdeményezést indítani. Továbbá kezdeményeznek egy motoros túrát Krasznahorkára, melyen a résztvevőnkénti 1000 ft/fő hozzájárulási díjat felajánlják az újjáépítésre. A Magyar Várvédők Egylete saját forrásból továbbá 50 000 forinttal járul hozzá az újjáépítéshez.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése