Mielőtt feladnád

Számtalan aktív, lelkes harcostársunkkal előfordul, hogy abbahagyja, „kiszáll” és egyfajta civil életet kezd el belesimulva a fogyasztói társadalom mindennapjaiba. Azontúl, hogy a miáltalunk választott életmódból nem lehet kiszállni, ha valaki igazán hosszú ideje benne van, mégiscsak meg kell vizsgálnunk a motiváció kérdését, hogy ki, miért csinálja? Azok ábrándulnak ki legkönnyebben, akik a lelkesedésen túl nem igazán mélyedtek el az ideológiai és szellemi háttérben, csak pillanatnyi felháborodásuk mondatta velük azt, hogy elég volt és most már tenni kellene valamit. Azok is könnyen kiábrándulnak, akik soha nem önzetlenül voltak velünk, hanem kezdetek kezdetekor már eleve valamifajta viszonzást vártak el, ami ha elmarad, akkor nem is látjuk őket többé. Vegyük észre: nem minden plakátot kiragasztó aktivistából lesz képviselő, még akkor sem, ha történetesen ő ragasztott ki legtöbb plakátot a választókerületében. Előfordulhat azonban, hogy a szellemi háttérrel komolyabban foglalkozók is a „kiesés” szélére kerülnek. Az ő kiégésük teljesen más jellegű: túlzott pörgésből való megfáradás és a túlzott éleslátás miatti kiábrándulás. Látni a nemzeti oldalon is uralkodó, megoldhatatlan és javíthatatlan állapotokat valóban idegtépő és könnyen vezethet fásultsághoz. Sokan emiatt csak szellemi és metafizikai síkra terelik harcukat, mondván, hogy a külvilágban nincs értelme semminek. Ez is hibás hozzáállás nyilvánvalóan. A fő, hogy először vívjuk meg magunkban a szellemi harcot és csak utána vegyünk részt a külvilág harcaiban. De mielőtt feladná bárki is, tisztázza magában a kérdést, hogy miért is csinálja? Egyedi, önálló boldogulásáért és a pozíciókért? Mert, ha igen, akkor nincs benned alázat és önzetlenség. Ha azért, mert eredményeket akarsz most és rögtön, akkor nincs benned türelem és naiv is vagy. A legjobb válasz: saját magad dicsőségére, amit főként a Mennyben nyersz el. Azért, hogy a hősök, akik fentről néznek ránk, azt lássák, hogy van még odalent igaz vitéz, aki helytáll és hű az ő vérükhöz. Amiből viszont ki kell ábrándulnunk, és amit fel kell adnunk az nem más, mint a saját gyengéseink és saját vízióink a könnyű győzelemről. Előfordulhat, hogy a mi földi életünkben nem lesz eredménye annak, amit csinálunk, az is előfordulhat, hogy ennél csak rosszabb lesz. De ez mind nem számít. A harc során nem is az ellenséget győzzük le, hanem önmagunkat, félelmeinket és gyengeségeinket. A földi harcunk által nyerhetünk csak bebocsátást a hősök csarnokába.