Oldalak

2012. február 9., csütörtök

Az árulók fejfájára

Az utóbbi évek harcai egy valamiben megerősítettek: nem szabad kegyelmet adni az egyik legfőbb bűn elkövetőinek, az árulóknak. A Kriegsfall-U zenekar egyik művének sorai jutnak eszembe mindig, mikor az emberi gyengeség eme formájával találkozok: "Az utolsókból elsőkké lépünk elő Aki elbukott, elárul újra Aki elbukott, jutalmul az elbukottak feletti hatalmat kapta A pokol záloga és az örök halál jutalma - egyazon valóság! A félelem és a szeretet törvénye - egyazon valóság! Te melyik oldalon állsz?!" A hűtlenség legapróbb jelénél is fokozottan kell figyelni, majd ha bebizonyosodik az árulás, akkor el kell taposni kegyetlenül a bűnöst. Nem szabad elsimítani a dolgokat, megbocsátani sokadjára is, hanem addig kell üldözni a vétkest, míg az már teljesen nem ártalmatlan. Az nem enyhítő körülmény, hogy barát, bajtárs és "jó" ember volt az elkövető, sőt, ez az, ami a megtorlásodat jogossá teszi az árulóval szemben. Hiszen annál nagyobb áruló valaki, minél inkább több bizalmat élvezett tőled, minél inkább baráti rajongásod tárgya volt, és minél inkább birtokában volt a lehetőségnek, hogy igaz ember, hogy bajtárs lehessen a közös harcunkban. Nincs semmi, ami legitimálná az árulók cselekedetét. A botlásaid, a leginkább utálatos viselkedésed is csak az elhagyást, az őszinte veszekedést válthatja ki másokban, de soha nem az árulást. Te se válj ezért soha szembe árulóvá: nyíltságoddal, egyenességeddel állj ki, ha valami nem tetszik, de soha ne lázíts, soha ne add ki az ellenség kezére az egykori bajtársadat! Aki árulóvá válik az meghalt, legbelül, szíve helyett harag és hűtlenség, gondolkodásában köd és mámor, tetteiben bosszú és kicsinyesség. Ezért ne engedd meg, hogy soraidban maradjon egy áruló is! Ha felszámolsz egy áruló sejtet és emberségből megengeded a legcsekélyebb bűnösnek is a maradást, akkor előbb-utóbb ugyanonnan fogja folytatni az ellened való szervezkedést, az információk szivárogtatását, átadását, mint ahol abbahagyta. Ne feledd: árulóvá az emberi gyengeség, frusztrációk egész hada és a nyomorékság vezet. Ha egy ilyen embernek megbocsátasz, mert te nemes lélek vagy, akkor ő azt megalázásnak veszi és legbelül mindig is gyűlölni fog. Azonban te vigyázz a gyűlölettel és tartsd magad távol tőle: a döntéseidben is őrizd meg lovagiasságodat! Igazságszolgáltatásod ne bosszúállás legyen! Ha példát kell statuálnod, akkor is maradj a bölcsesség és igazság ösvényén. Ha hátulról akartak leszúrni, te elölről szúrjál, és soha ne feledd: nem az árulók iránti gyűlöleted vezet, hanem a mozgalmunk, bajtársaink iránt érzett szereteted és óvó szándékod. Itt is érvényes a keresztényi alapvetés: ne a bűnös ellen harcolj, hanem a bűn ellen! Miután legyőzted a veszélyt jelentő árulást, utána bocsáss meg a már ártalmatlanná tett vétkeseknek, de ehhez előtte győzedelmeskedned kell!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése