Kitörés és áldozat

Harcunk során számtalan áldozatot kell hoznunk. Ez lehet anyagi, lehet energia és idő, de lehet sokkal súlyosabb is, például barátságok, kapcsolatok formájában jelentkező. Az nem harcol igazán, aki áldozatok nélkül csinálja. A legszánalmasabb „nemzeti oldali” az, aki azonnal lemondja a vállalt kötelezettségét, ha az némi kényelmetlenséggel járna. Sokan inkább buliznak, saját szükségleteik kielégítésével vannak elfoglalva közöttünk is, mintsem ezekről lemondva, a közösségért tennének. Hobbi és hétvégi nemzetiek, akiknek ez csak szórakozás, serdülőkorukból megmaradt lázadás, minden felelősség nélkül. Ha mi lennénk hatalmon, akkor valószínűleg ők ugyanúgy „ellenállnának”, hiszen a szellemi sötétség rájuk is ugyanúgy igaz sajnos. A legnagyobb áldozatot a háború hősei hozzák. Életüket, vérüket adják a hitükért, a hazájukért, királyukért. A régi idők hőseinek kifordított, deviáns mása a mai zsoldos, aki szintén áldoz valaminek, de az a valami nem egy nemes dolog, hanem a lelket elvevő mammon. A zsoldos azt sem tudja, hogy hol és miért harcol, csak a pénz érdekli és esetlegesen a belétáplált gyűlölet hajtja. Az igazi hős maga az áldozat. Amiért élt és harcolt, azért hal, így teljes a léte, hiszen mi értelme lenne úgy élnie és harcolnia, hogy a halált nem vállalja, ami beteljesíti tetteit és értelmet ad földi létének? A kitörés hősei nélkül ma még ilyenebb sem lenne Magyarország, de Európa is máshogy festene. És mégis mi a hála? A balliberális oldalról gyalázkodás és lenézés. A nemzeti oldaliak egy jelentős részénél pedig sajnos csak divat lett a „kitörés”, mindenféle belső megélés nélkül. Egy jól hangzó zeneszám, amire lehet tombolni, egy jelszó, amit lehet üvölteni egy merevrészegséghez eljuttató koncerten. Hogy mennyire inkább divat a „nemzeti oldal” és nem létforma, arra a legfőbb bizonyíték az a tény, hogy nincsen jelen már idegen hadsereg, nincs igazi, állami terrorszervezet (mint például volt az ÁVÓ) és a legdurvább esetben is csak pár évet kaphat az ember, miközben a legtöbb ellenállási módszer mára legális, amiért a keményebb rákosista zsarnokállamban akár halálra verés is járt, és mégsem sikerül győznünk. Még mindig alapvető problémákkal küzdünk, mint fegyelem és motivációhiány, szervezeti káosz és széthúzás, nem beszélve a mindent megölő passzivitásról, és anarchista hozzáállásról. Ha méltóak akarunk lenni hőseink emlékéhez, akkor éljünk is úgy! Utolsó töltényig küzdjünk, adjuk a vérünket és áldozzuk fel önmagunkat! Nem lehet semmi sem fontosabb, mint a mozgalmunk, nem lehet semmi sem mérvadóbb, mint hitünk és nem lehetünk soha sem restek, miközben küldetésünk van számtalan feladattal!