Megírták ugyanazt már számtalanszor, számtalan formában. Olvasható, hogy mikor, kik, miért és hogyan. Kifényezték már a történelmünket és vitrinbe tették. Mutogatnak is rá bőszen: mi leírtuk, ott van, fogyasszák egészséggel kérem szépen! Majd találnak egy újabb részletkérdést: ismét tanulmányok hadát készítik, meginterjúvolják egymást és hátradőlnek, hogy most jól megmondták, hogyan is kell.
Csendre és türelmességre intik, ki szólni mer: mikor megyünk és ültetjük át a valóságba azt, amiről szónoklunk? Önfejű, szélsőséges, nem tudja, hogyan is megy ez – kapja meg a magáét a szegény tenni akaró. Biztos ügynök, nem volt még itt az ideje, felelőtlen magánakció volt – nyugtázzák magukban az akcióról szóló híreket, majd újra egymás felé fordulnak és megtárgyalják (szigorúan tudományos alapon) a soron következő nagy ősünk bajuszviseletének jelentését, hiszen az számít, hogy mindent tisztázzunk szépen, sorban. Csodás ez a történelem, hiszen mindig lesz téma, amit ki kell beszélni, fel kell dolgozni, így mindig is lesz mire hivatkoznia a visszatartó erőknek és teszik fel a bölcs kérdést: XXVII. Lajos belpolitikáját még nem veséztük ki, így akartok csatába indulni?
Félve dédelgetik a kis szemétdombjukat. Kik lerángatnák őket onnan, hogy délben már nem illik kukorékolni, azt nemes egyszerűséggel elkergetik maguk közül. Ők még kukorékolnának, ki tudja meddig...
Realitásról magyaráznak, megváltozott világról, közben ők élnek a kényelmes dzsentri világban, bár sajnos párbajozni sem párbajoznak, pedig akkor legalább férfiasak lennének.
Amit mégis tesznek, az inkább önmaguk paródiája: főrendezvényük gyanánt megünneplik öten uralkodóink szülinapját, borozgatnak, kávézgatnak és búsonganak az elmúlt dicsőséges felett. Szép ruhák, válogatott, visszafogott mondanivaló, kimértség, elhatárolódások sora, unalmas, semmitmondó, közhelyekkel teli monológok – nincs helye itt egy harcosnak.
Mily hitvány is ez a mai (ál)értelmiség: pacifizmus, gyengeség, sznobizmus, unalmasság. Semmi akarat, semmi erő, semmi tettvágy! Mit ér az értelem, ha nem a dicsőség visszaszerzésére szolgál? Mit ér az írott szó, ha az a kedélyek lehűtésére van, az író gőzleeresztésére? Mit ér a királyság hirdetése, a lovagok harciassága nélkül? Mit ér a köztársaság elpusztításának hirdetése, ha betartjuk minden piti jogszabályát? Mit ér a Szent Korona tisztelete, ha nem vagyunk készek és képesek, hogy bármikor megvédjük fegyverrel a kézben és éltünket adni érte?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése