Mint minden több száz éves, őseink által alkotott épület nem más, mint mementó a dicső múlt felett. Külön igaz ez a várainkra, amelyek a tradicíók romjainak fizikai kivetülései a mai, bűnös világunkban. Hősök vérével megszentelt falai állnak vádlóan a modern kor embere előtt, és kérdik: miért nem harcolsz királyságodért? Hova tűnt kezedből a vas, amely e földet megtartotta megannyi évszázadon keresztül, számtalan ellenséggel szemben? Hova tűnt az emberek fejéből az értelemnek fénye, amely megálljt parancsolhatna a gonoszság terjedésének? Miért nem lakják a várainkat lovagok, akik hittel, hűséggel, bátorsággal felvértezve szembeszállnak a poklok hadával is?
Udvarának földje éget, szúr és fellök: ne járjatok rajtam idegenszívű turisták! Hagyjatok magányomban!
Lovagtermek üvöltenek: nem múzeumnak szánt minket a Jóisten! Felkelünk a sírból és leszámolunk az árulókkal.
Zászlók hirdetik: volt magyar becsület, amit elveszejtettek örökösei.Feltámasztjuk a szelet, ami kifeszít minket újra.
Őrizni, védeni, óvni hazánkat, akár a többszörös túlerővel szemben is! Fegyverrel harcolni és éltünket adni a Hazáért! Ez az üzenet, amelyet egy ősi vár jelent egy ma élő harcosnak.
Kezem ökölbe szorul, szívem hevesebben ver, rosszullét kerülget, mert tudom, hogy már csak turistákat, bámészkodókodat, semmit fel nem fogó kirándulókat rejtenek a leomló falak, nekik csak egy látványosság, egy műemlék az a hely, ami nélkül nem lenne magyar haza.
Kialudtak a végvári őrtüzek, mindenhol sötétség, lappangó és lassan előrenyomuló ellenség, az őrök lefegyverezve. Ki állítja meg őket?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése