S mi a másik út, annak megítélésében, hogy te milyen tanár vagy? Az, hogy először magadban eldöntöd mindentől és mindenkitől függetlenül, hogy milyen egy jó tanár. És természetesen, amikor ezt meghatározod, abban ott kell, hogy legyen a gyermekek teljesítménye is, hiszen maga a tanári hivatás erről szól, hogy úgy mondjam; arról, hogy hatni akarsz a diákokra, hogy szeretnéd, ha ők minél több tudással távoznának, a te áldásos tevékenységed által az iskolapadból. No de, ebben az esetben ez a tényező csak egy lesz a sok közül, azaz nem azt fogod mondani, hogy te a gyerekekhez képest vagy ilyen, vagy olyan tanár. Hanem azt fogod mondani, az hogy „jó tanár” az én igazságom szerint abból áll, hogy jól osztja be az idejét, s ezáltal mindig kipihent, derűs és tájékozott, a gyerekek szemszögéből képes látni és láttatni az adott tananyagot, képes differenciálni az egyes gyermekek között és nem homogenizálja az osztályt, rugalmasan tud reagálni az éppen adott helyzetekre, képes hatékonyan együttműködni mind a tanulókkal, mind pedig a kollégáival, mindig eredeti és autentikus, képviseli a maga álláspontját adott dolgokkal kapcsolatban, ám ezt sohasem erőlteti rá másokra, és természetesen minden egyes gyermekből a lehetőségei, az érdeklődése és a képességei alapján a legtöbbet tudja kihozni.
Ugye, ha így határozza meg magát egy pedagógus, akkor sokkal közelebb kerül önmagához e tanári pálya során, mintha azt mondja: az a jó tanár, akinek a tanulói mindig ötös dolgozatot írnak, és fegyelmezettek az órán. Mert míg ebben az esetben önmagát egy külső ponthoz mérve próbálta meghatározni, addig abban az esetben, amikor először önmagában kereste meg azt az igazságot, amit valóban annak él meg, akkor magát a külvilágot nem egyfajta olyan elemként nézi a világában, amihez képest ő ilyen vagy olyan, hanem voltaképp a külvilág csak egy mérce számára, ami mindig azt mutatja meg, hogy mennyire van közel, illetve távol önmaga igazságához. S ez nagyon nagy különbség, mert míg az első esetben a változtatást mindig a „külvilág” elemeinek az állítgatásával próbálja ez a drága tanár elvégezni; addig, ez utóbbi esetben meg mindig önmagában – és ez által változtat a külvilágon. Nem mindegy, hogy ha elromlik az autód – és valami kattog és ráz, s azt érzed, nem úgy megy ez az autó, ahogy eddig szokott –, hogy kiszállsz és felbontod az utat, mondván: biztos az út vacak, mert ráz és kattog az autó; vagy azt mondod, nézzük meg, mi lehet a futóműnél, ott valami bajnak kell lennie. És azok az emberek, akik nekiesnek minduntalan légkalapáccsal a felbetonozott útnak, mert valami kattog a keréknél, nem azért teszik ezt, mert nekik ez olyan könnyű megoldásnak tűnik, hanem azért, mert soha nem hallották azt az igazságot, amit én még nagyon sokszor fogok nektek elmondani, elismételni, amíg „szállóigétekké” nem válik, úgymond, hogy „minden veled kezdődik”. Minden veled kezdődik, azaz ahhoz, hogy a világod jobb legyen, tedd magadat jobbá.
Ahhoz, hogy megéld a békességet és a harmóniát, először neked kell harmonikusnak lenned, és ahhoz hogy valóban egész-séges legyél, meg kell tudnod élni egy egységet önmagadon belül, és akkor ezzel ez egységgel, automatikusan megszűnnek az ún. konfliktusaid. És ezek nem puszta tetszetős szavak, ezek nem csupán olyan szlogenek, amiket hangzatosan lehet mondogatni, mindenféle megélés nélkül; ez egy olyan igazság, amit csak akkor tudsz átültetni a gyakorlat síkjára, ha valóban megértetted és megélted azt, hogy minden veled kezdődik – nincs külvilág nélküled, mert te, a te észlelő tudatod foglalja magában mindazt, amit te most „külvilágnak” tartasz.
S amikor most azokhoz szólok – országhatárok, és egyéb ember alkotta, mesterséges elválasztásoktól függetlenül –, akit mag népnek hívunk, s akik most megmutattok valamit; akkor a következőket tudom nektek mondani! Ha te most egy olyan ember vagy – bőrszíntől, földrajzi elhelyezkedéstől, névtől és egyéb tényezőtől függetlenül –, aki azt mondja magában a szívében: magyar vagyok, akkor tudd: ez most nem csupán egy nemzet, egy anyanyelv egy családfa, egy történelem, egy múlt iránti elkötelezettség, hanem egy, a te életedben megtörténő egyéni változásé is. Ha ezt a mondatot, hogy „magyar vagyok”, ki tudod igazságként mondani – még egyszer mondom, nem társadalmi vagy politikai, hanem nevezzük úgy, hogy egyfajta érzelmi síkon –, akkor te egy olyan belső változáson mész keresztül, ami valójában most egyedülálló jelenség a földön. Mert ez a magyar energia egy olyan ősi eredetű energia, ami nagyon régóta érik-érik, hogy aztán érett gyümölcsként lehulljon a fáról. És természetesen vannak más gyümölcsök is – vannak szilvák, szőlők, cseresznyék és dinnyék –, de ez az almafa a legrégibb fa ebben a gyümölcsösben, és ahogy vele kezdődött minden, most vele is fog befejeződni egy olyan kör, ami után szép lassan a többi fáról is lehull a gyümölcs.
Ha te most azt tudod magadban mondani, minden ellenérzés nélkül, hogy „magyar vagyok” – akkor tudnod kell, egy olyan fejlődési hullám élharcosa vagy, aki a saját életével sokaknak fog irányt mutatni. Ha te azt tudod mondani a szívedben, minden balga politikai címke ellenére, hogy igen, számomra az egy alapigazság, hogy magyar vagyok; akkor tudd, te most azért vagy itt a földön, és azért hordozod a lényedben ezt a magenergiát, ami most almává érett, hogy megmutasd, hogyan lesz a magból alma. S ez egy hosszú és sokszor nem is látványos folyamat, hiszen az a kis mag sokáig a föld alatt él, s mire ebből hatalmas, érett gyümölcs lesz újra, sok-sok időnek kell eltelnie, egy kicsit, hogy úgy mondjam, mellőzött helyzetben, mert egy hatalmas díszkertben, egy egyszerű kis almafa fel sem tűnik. S ha te azt tudod magadban mondani, igen, bármi is történjék velem, én magyar vagyok, s igazából nem tudom, mit is kellene ezzel az érzéssel kezdenem; akkor most, kérlek, figyelj rám, olvasd el a soraimat, hogy azután a végén eldönthesd: elfogadod, vagy hazugnak minősíted. Ez mindig a te választásod, és ezt képes is vagy mindig magadban eldönteni.
