Üzenet a mag nép tagjainak

Ahhoz, hogy megéld a békességet és a harmóniát, először neked kell harmonikusnak lenned, és ahhoz hogy valóban egész-séges legyél, meg kell tudnod élni egy egységet önmagadon belül, és akkor ezzel ez egységgel, automatikusan megszűnnek az ún. konfliktusaid. És ezek nem puszta tetszetős szavak, ezek nem csupán olyan szlogenek, amiket hangzatosan lehet mondogatni, mindenféle megélés nélkül; ez egy olyan igazság, amit csak akkor tudsz átültetni a gyakorlat síkjára, ha valóban megértetted és megélted azt, hogy minden veled kezdődik – nincs külvilág nélküled, mert te, a te észlelő tudatod foglalja magában mindazt, amit te most „külvilágnak” tartasz. Üzenet a mag nép tagjainak A mai alkalommal egy olyan üzenetet szeretnék hozzátok eljuttatni, ami egy hívásra válaszol: egy olyan sokatokban megfogalmazódott kérdésre ad választ, ami első ránézésre nem függ össze azzal a személyes, egyéni úttal, aminek a megélésében segítelek benneteket, mert látszólag egy közösséget érint, ám valójában a kettő egy és ugyanaz. S ez a hívás arról szól, hogy ti – akik egy olyan energiát képviseltek a magatok egyéni szintjén, amire most azt mondjátok, „magyar vagyok” – tudni szeretnétek, miért érzitek azt, hogy ez a bennetek levő „magyar vagyok” kijelentés, valahogy nagyon szeretne végre a helyére billeni. S a kérdésetek az, hogy mi ezzel a dolgotok mind egyéni, mind pedig egyfajta közösségi szinten. S most azok kedvéért, akik nem haladtak velem végig azon az úton, amit sokakkal kézen fogva járunk, pár dolgot elmagyarázok, ami nem mutat meg mást, mint hogy én, a magam, nem földi perspektívájából hogyan látom mindazt, amit ti képviseltek, megéltek és megmutatni kívántok. Azt mindannyian tudjátok, hogy az, hogy emberként itt éltek a földön, az nem egy olyan állapot, ami a semmiből lett és aztán a semmibe vész el. Ez egy olyan belső tudás minden emberben, hogy ennek az ellenkezőjét csak erővel, csak a hazugságra rápakolt állandó rétegezéssel lehet fenntartani. Azaz, ha azt mondod: „én csupán egy fizikai burokban lévő test vagyok, idegek és sejtek összessége, ami, mielőtt én „létrejöttem”, sehol sem volt, és miután megszűnik ez a lüktető test, én is nyomtalanul megszűnök létezni” – nos, ez egy olyan kijelentés, amit ha magadban el akarsz hitetni, ha ezt az alaphazugságot erővel fenn akarod tartani, akkor ezért egy életen át küzdened kell. Ugyanis a te alaptudásod, alapigazságod az, hogy az élet örök: mindig is volt és mindig is lesz; és te egy elpusztíthatatlan, örökké létező tudat vagy, különféle módokon meghatározva magadat. Ezért az igazságért nem kell megküzdened – mint ahogy az igazságért általában sosem kell, aranyom –, ami küzdelmet megélsz magadban, az mindig abból fakad, hogy a belső igazságodhoz képest egy – annak fényében – hazugságot táplálsz. És ezt bizony táplálni kell, nagyon szívós munkával, s ez elfáraszt, kétségbe ejt és sokszor harcba hív téged. S hogy ezt miért mondtam el így a bevezetőmben? Azért mert mindaz, amit belül megélsz, az mindig minden körülmények között megjelenik a külvilágodban, hogy úgy mondjam; azaz nincs belső történés annak manifeszt külső eseménysorozata nélkül. S amikor arra kérdésre keressük a választ, hogy miért van az, hogy van most egy népcsoport szétszóródva a világban, amely keresi a helyét, és egy nagyon erőteljes átrendeződésen megy keresztül, akkor ennek az okait okosabb, ha nem „kint” hanem bent keresnünk. Legyél te most bárki, aki olvasod ezeket a sorokat, és legyél bármely kor gyermeke, egyet tudnod kell. A te drága, és e mostani formádban egyedülálló és megismételhetetlen életed semmi másról nem szól, mint hogy megtaláld a magad igazságát, azt az igazságot, ami téged felemel az által, hogy maga alá gyűri mindazt a sok-sok hazugságot, amit táplálsz magadban. És ennek egyetlen oka van, mégpedig az, hogy te most azt hiszed, hogy van egy olyan objektív igazság, ami megmutatja neked, hogy ki is vagy te valójában. Mert az igazságod megtalálása természetesen nem szól másról, mint önmagad megtalálásáról, amiről ez az egyedi és csodálatos földi tapasztalásod szól. S amikor azt mondod magadban, „szeretném megtalálni, hogy ki is vagyok én”; akkor lényegében nem teszel mást, mint azt mondod egy egyszerűbb módon, hogy „szeretném megtapasztalni azt az igazságot, ami tőlem függetlenül létezik és örök, mert ez fogja megmutatni számomra, hogy ehhez képest én ki vagyok”. S hogy ezt jobban megértsétek, a következő példát tudom nektek mondani. Te egy tanár néni, avagy tanár bácsi vagy egy iskolában. És az, hogy te milyen tanár vagy, azt gyakorlatilag két módon tudod lemérni. Az egyik mód, hogy a tanári teljesítményedet a gyermekek teljesítményéhez méred, azaz azt mondod: „ha a gyerekek jól teljesítenek, és jó osztályzatokat kapnak, akkor én bizony jó tanár vagyok, jól végzem a munkám, és akkor azt tudom magamról mondani; lám, megtaláltam önmagam e tanári hivatásban”. Azonban, ha a gyerekek rosszul teljesítenek, nem tanulják meg, amiket számukra kitűzöl, sorozatosan rosszul szerepelnek a tanulmányi versenyeken és még a dolgozataikra sem tudsz egy jobb jegyet adni soha, akkor azt gondolod, te egy rossz tanár vagy, nem tudsz megfelelni az „elvárásoknak”, és talán még odáig is eljutsz ebben az önostorozásban, hogy otthagyod a tanári pályát, mondván: „én nem vagyok tanárnak való”.